Komoly üzlet a raklaphamisítás

Vágólapra másolva!
Bár védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására volt csak engedélye egy dél-alföldi férfinak, gyártani is kezdte a terméket, ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak ellene – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a 41 éves férfi cége nevében védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására kötött szerződést. Amikor a jogtulajdonos képviselője megjelent a telephelyen, hogy ellenőrizze a tevékenységét, kiderült, hogy nagyüzemben másolni is kezdte a terméket.

Az adóhatóság pénzügyi nyomozói a telephelyen lefoglaltak csaknem ezer hamis raklapot és a készítésükhöz használt szerszámokat. A lefoglalt termékek a szabvány előírásoknak több szempontból sem felelnek meg, és silány minőségűek – tették hozzá. A NAV bűnügyi szóvivője, dr. Sárközi Alexandra alezredes arról tájékoztatta lapunkat, hogy a közleményben említett hamisítványok sem a deszkák mérete, sem a minőségük felől nem feleltek meg a szabványnak, a kódszámuk érvénytelen, a gyártó pedig nem hivatalosan engedélyezett. A gyanúsított teljesen felkészülten látott neki a hamisításnak, öt besütővasat is készített magának a munkához.

A pénzügyi nyomozók a férfit iparjogvédelmi jogok megsértése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mivel a jogtulajdonos engedélye nélkül védjegyoltalom alatt álló termékeket gyártott, és így vagyoni hátrányt okozott. A nyomozás iratait hétfőn küldik meg vádemelési javaslattal a Szarvasi Járási Ügyészségnek.

A raklapüzlet korántsem ad hoc hulladékhasznosítás, nemrég megrendezte az I. Magyar Raklap Szimpóziumot a világ legnagyobb nyílt raklapszervezete, a European Pallet Association. Mint az egyik előadásból kiderült, az EPAL szigorú kritériumokat állított fel az alkatrészeket illetően. Az EUR raklapok alkotóelemeit például egységesen 9 tuskó, 11 léc és 78 szegecs teszi ki. A szervezet védjegyes termékeit kötelezően hőkezelni kell. A hamisítványok pedig többek közt a félrevezető megjelölések, a nem megfelelő tuskóelhelyezés, az egyenlőtlen szögelés alapján ismerhetők fel.

A jogerősen elkobzott faanyagot a hatóság jótékony célra használja fel, konkrétan a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett működő Karitatív Tanácsnak, amelynek különböző segélyszervezetek a tagjai, például Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Hogy a felajánlott tételek hová kerülnek, arról a szervezetek döntenek. „Volt rá példa, hogy karácsony előtt 90 tonna faanyagot kaptak fűtésre csepeli rászoruló családok, de iskola is részesült már hasonló juttatásból” – tájékoztat dr. Sárközi Alexandra.