Kevesebb adót fizetne a Burger King

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a Burger King vezetői sokallják a cég adókötelezettségeit, ennek csökkentésére 1,8 milliárd dollárt is hajlandóak lennének elkölteni, a Tim Hortons felvásárlására.
Vágólapra másolva!

Bár ez elsőre talán furán hangzik, valójában nem az. A Burger King 1,8 milliárd dollárért ugyanis felvásárolná a fánkokat, és kávékat árusító Tim Hortons részvényeit, vagyis megszerezné a vállalatot. Legalábbis az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal ezt állítja.

Ezt követően a két egyesülne, amiből egy új cég jönne létre. Ennek székhelye pedig Kanada lenne, ahol alacsonyabb az adókötelezettség, miután a társasági adót 15 százalékra csökkentették 2012-ben.

Lehetséges ez?

Nos a válasz természetesen: igen. Tény, hogy a vállalatok direkt módon soha nem jelentik ki: igen, adóoptimalizálási céllal vásároltunk fel egy másik céget, de ez ettől még gyorsan kikövetkeztethető.

Amiért nem szokták a cégek ezt hangoztatni, az pusztán az a tény, hogy a kormányok (főleg az amerikai) általában mindent megtesznek azért, hogy az adott vállalat náluk fizessen adót. Ebbe pedig a közvélemény "befolyásolása" is beletartozik, ha egy cég világosan hangoztatná adóelkerülési módszereit, villámgyorsan a kritikák középpontjába kerülne.

Persze azért teljesen így sem tudják ezt elkerülni ezt a vállalatok, de a hatás legalább mérsékelt. A Burger King esetében ugyanakkor igen komoly márkával bíró amerikai cégről van szó, így aligha fogják elkerülni a vállalatot az egyes állampolgároktól érkező "adócsaló!" jellegű kritikák.

Ezzel együtt az adóoptimalizálást bűnnek beállítani nem túl bölcs hozzáállás, számos vállalat csinál hasonlókat. Például ott a Valeant is, ami szintén Kanadába tette át székhelyét egy felvásárlással. Az AbbVie, vagy éppen a Medtronic pedig ír vállalatokat szerzett meg, s tette át oda székhelyét.

Nagy cég lehet

Mivel a Burger King piaci kapitalizációja 9,6 milliárd dolláros, a Tim Hortons összes részvénye pedig 8,4 milliárd dollárt ér, ezért a két cég egyesülése esetén 18 milliárd dolláros vállalat jönne létre, ami a harmadik legnagyobbnak számítana a gyorsétterem-láncok piacán.

Akárhogyan alakul, az biztos, hogy a felvásárlási pletykákra ráerősítettek a cégek is, miután megerősítették, hogy tárgyalásban vannak egymással. A Tim Hortons árfolyama pénteken 2,8 százalékos pluszban zárt, míg a Burger King 1 százalékot tudott erősödni.