Feltámadt a luxuscég?

Vágólapra másolva!
Megverte az elemzői várakozásokat a luxustermékeket gyártó amerikai Coach, így a részvények árfolyama 6 százalékkal került feljebb. Ez már csak azért is jó hír, mert az Investor hasábjain június végén, az árfolyam lokális mélypontjai közelében foglalkoztunk a befektetési lehetőséggel. 
Vágólapra másolva!
  • A cégnek a legutóbbi pénzügyi negyedévben 0,59 dolláros részvényenkénti profitot sikerült csinálnia egyszeri jelleggel felmerülő tételeket leszámítva, ami sokkal jobb a várt 0,53 dollárnál.
  • Nem ez az egyetlen jó hír, hiszen a bevételek is várt felett alakultak, a prognózis 1,09 milliárd dollár volt, a tényadat pedig 1,14 milliárd dollár.
  • Észak-Amerikában a női luxustáskák piacán a cég gyengélkedik, ezt azonban a férfi termékek piacra dobásával és a kínai terjeszkedés beérésével sikerült kompenzálniuk.
  • Kínában 20 százalékkal ugrott az értékesítésük, igaz valamivel kisebb profitabilitást tudtak elérni az országban.
  • Ezt vártuk mi is júniusban írt elemzésünkben, úgy tűnik eddig jó úton halad a cég, hogy kimásszon a jó mélyre ásott gödörből. Ez mindenesetre göröngyös útnak ígérkezik.
  • Jó hír az is, hogy a cég szeptemberben kifizeti a 33,75 centes osztalékát, a piacon sokan attól tartottak, hogy a gyenge eredmények miatt erre nem kerülhet majd sor. Hát erre sikerült rácáfolniuk.
  • A cég egyébként nagy átalakítások előtt áll, Észak-Amerikában a boltjaik ötödét, összesen 70-et zárnának be a következő fél évben, aminek nyilván jelentős egyszeri költségei lesznek. Eközben zajlik a létszámracionalizálás is, 150 főt bocsátottak már el eddig.
  • Mi kifejezetten szeretjük azokat a sztorikat, amikor egy cég életében jelentős lépésekkel éles fordulatot terveznek végrehajtani. Nem biztos persze, hogy ez mindig sikerül, ezért is övezi nagy kockázat az ilyen jellegű befektetéseket, de ha összejön a fordulat, az elérhető hozam lehetősége is nagy lehet.