400 millió euróból kártalaníthatják az európai termelőket

Orosz gyümölcs bojkott, magyar meggy
Berkenye, 2011. július 11. Egy dolgozó mutatja a begyűjtött meggyet a Berkenye Faluszövetkezet hűtőházában Berkenyén. A bogyósgyümölcsre szakosodott hűtőház termékei főleg külföldre kerülnek. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós (125 milliárd forint) alap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kártalanítsa az EU-tagállamok mezőgazdasági termelőit az orosz élelmiszer-embargó miatt - közölte az EU kereskedelmi biztosa pénteki belga médiajelentések szerint.
Vágólapra másolva!

Karel De Gucht azokra a sajtóban megjelent értesülésekre reagált, amelyek szerint a tagországok kormányai kompenzációt készülnek kérni az Európai Bizottságtól az orosz export kiesése miatt.
Többek között francia, görög termelők és a lengyel kormány is fölszólította az Európai Uniót, hogy térítse meg az orosz embargó miatt keletkezett kárukat vagy vezessen be ártámogatást.

Az EU illetékesei egyelőre hivatalosan nem foglaltak állást a kérdésben.

Oroszország - válaszul az ellene bevezetett nyugati szankciókra - csütörtökön bejelentette, hogy egy éven át nem engedi be a területére az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából származó marhahúst, sertéshúst, gyümölcs- és zöldségtermékeket, baromfit, halat, sajtot, tejet és tejtermékeket. Az embargó több száz millió euró kárt okozhat az európai uniós termelőknek.