Vágólapra másolva!
Nagyobb lejtmenetbe kapcsolatak a vezető amerikai tőzsdeindexek, miután lelőttek egy maláj utasszállító repülőgépet Kelet-Ukrajna felett. Ezzel pedig újra kiújultak a már korábban is feszült orosz-ukrán feszültségek.
Vágólapra másolva!

Viszonylag nagyobb esést mutattak tegnap az amerikai piacok, 0,9-1,4 százalék körül halmozódtak a mínuszok. Ez alapvetően az Ukrajna területén lelőtt maláj géppel magyarázható, ami a geopolitikai kockázatok növekedését eredményezte. Az események a menedékeszközök felé terelhették a befektetők figyelmét, jól jelzi ezt az is, hogy az arany 1 310 dollár fölé ugrott, de az amerikai kötvényeket is vették a befektetők. A 10 éves kötvény hozama 2,45 százalék alá is benézett.

Mínuszban időznek a főbb tőzsdeindexek Ázsiában is, a Nikkei 1 százalékkal csökkent, míg a hongkongi parkett 0,5 százalékos mínuszban áll. A sanghaji börze ellenben minimális pluszt mutat, míg az ausztrál index 0,2 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

1,6 százalékos mínusszal nyitott ma az orosz MICEX tőzsdeindex, miután igencsak elromlott a nemzetközi piaci hangulat az ukrajnai hírek után. Egyébként már tegnap is több mint két százalékkal esett az index az orosz cégek ellen kivetett újabb szankciókra.

22 százalékkal nőtt egy év alatt a Google árbevétele, ami meghaladja még az elemzők várakozásait is. Az internetes óriás a tegnapi jelentésében ugyanakkor a 6,08 dolláros tisztított EPS elmaradt a 6,24 dolláros várakozásoktól, ám ez főleg a mobilos és videohirdetésekkel kapcsolatos fejlesztési költségekkel magyarázható. Zárás után 1 százalékot tudott emelkedni a Google.

Nem sikerült rosszul az IBM gyorsjelentése sem, a vállalat 4,32 dolláros működési nyereséget ért el részvényenként, miközben az elemzők csak 4,3 dollárra számítottak. A menedzsment fenntartja az idei évre várt 18 dolláros EPS-t is, a befektetők ugyanakkor mégis negatívan fogadták a híreket, és 2 százalékos mínuszba csúszott az árfolyam zárás után.

Nagyot zuhant zárás után az AMD árfolyama, miután a chipgyártó a vártnál rosszabb negyedéves számokat publikált. A tisztított EPS a várt 3 cent helyett csupán 2 centes lett, míg a nettó nyereség 36 millió dolláros veszteséget mutatott. 19 százalékos mínuszba csúszott zárás után a szebb napokat is megélt vállalat.

Meg Whitman lesz a Hewlett-Packard igazgatóságának elnöke, aki eddig is a társaság elnöke, illetve vezérigazgatója volt. Az árfolyam nem reagált a bejelentésre érzékenyen, mindössze 0,4 százalékos mínuszba csúszott vissza zárás után.