Vágólapra másolva!
Igen rossz híreket közölt ma reggel az Adidas, miután a sportszergyártó a korábbiaknál jóval pesszimistább kilátásokkal tekint a jelenlegi, és a 2015-ös évre is. 14 százalékkal zuhan ma az árfolyam!
Vágólapra másolva!

Az biztos, hogy annak egy részvényes sem örül, hogy a menedzsment olyan számokat tesz közzé a várakozásaiban, ami pár hónapja még jóval magasabbnak tűnt.

Márpedig az Adidas esetében most ez történt, miután a menedzsment azt mondta, ebben az évben csak 650 millió eurós nyereséget érhetnek el. Pedig korábban még arról volt szó, hogy 830-930 millió euró körül lehet az idei nettó nyereség, vagyis a középértékkel számolva is 25 százalékkal vágta a előrejelzését a menedzsment.

Forrás: Investor.hu

Az ilyen bejelentéseket általában az ún. "profit warning" szóval illeti a pénzügyi világ, és értelemszerűen negatív üzenetet jelent a befektetők számára. Persze sok esetben a piac már felkészül arra, hogy indokolt legyen egy hasonló bejelentés, de általában a részvénypiacon az árfolyamok esését hozza magával.

Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a menedzsment túlságosan optimista lett volna korábban, vagy éppen hanyag számításokat végzett el. Az ilyen esetekben általában valamilyen nem várt negatív esemény, vagy eseménysorozat az, ami felelőssé tehető. Az Adidas esetében két ilyenről is beszélhetünk.

Oroszország

Az oroszországi fejlemények ugyanis nem alakulnak jól a társaság számára, ami egyrészt a térségben lévő eladásokra gyakorol hatást, másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a különböző szakciók a német-orosz kapcsolatok minőségének is a rovására mehetnek. Tény, az Adidas boltokat is be fogm jad zárni a térségben, további újak megnyitását pedig egyelőre elhalasztotta.

Ugyanakkor ez még vélhetően legfeljebb egy mérsékelt profit warningra lenne elegendő, miután a befektetők ezekkel a jelenségekkel tisztában vannak. Pusztán ez a tény tehát a 14 százalékos mínusznál is nagyobb részvénypiaci reakciót sem indokolná.

No meg a golf

Annál nagyobb csalódást lehet a TaylorMade termékek iránti gyenge kereslet, ami a társaság golffelszereléseket gyártó részlege. Az Adidas bejelentése szerint átfogják szervezni a divíziót, és a korábbiaknál jóval alacsonyabb várakozások elé tekintenek.

Az árfolyam a 14 százalékos mínuszával az egyik legnagyobb mozgást produkálja ma az európai részvénypiacon, bár a kedvezőtlen hírek mellett ebben annak is szerepe lehet, hogy a nemzetközi hangulat sem túl rózsás. Az Adidas ezzel együtt idén igen gyengén szerepel a tőzsdén, közel 35 százalékot esett már év eleje óta.

Az Adidas napi grafikonja (Xetra) Forrás: AmiBroker, Investor.hu