Rákaptak a kézműves sörökre

Kézműves sörtermelés az USA-ban (millió hordó)
Vágólapra másolva!
Július 4-e nagy ünnep az amerikai sörgyártók számára, hiszen jócskán megugrik a fogyasztás. Ugyanakkor a kisebb méretű, kézműves sörgyártóknak mégiscsak nagyobb okuk van az ünneplésre, miután az elmúlt két évtizedben jókora növekedésen mentek keresztül.
Vágólapra másolva!
  • Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának legfrissebb adatai szerint az elmúlt öt évben megduplázódott a sörfőzdék száma. Csak az elmúlt két évet tekintve pedig napi szinten átlagban 1,2 új sörfőzde nyitotta meg kapuit.
  • A növekedés jelentős része elsősorban a gomba módra elszaporodó kézműves sörfőzdéknek köszönhető, melyek jelenleg az amerikai sörpiac 7,8 százalékáért felelnek. Tavaly már 15,6 millió hordó kézműves sört készítettek az USA-ban, miközben az 1 milliós határt a ’90-es évek elején lépték át.
  • Ráadásul az elkövetkezendő években még tovább hízhat a kézműves söripar, ugyanis több mint ezer kézműves sörfőzde nyitása van tervben.
  • Korábban, a második világháborút követően éppen ellentétes folyamat játszódott le az amerikai sörpiacon. Az Anheuser Busch-hoz hasonló sörgyártók ugyanis felvásárolták a kisebb versenytársakat, aminek következtében a ’80-as évekre soha nem látott szintre csökkent a sörfőzdék száma.
  • Mindez komoly fenyegetést jelent a nagy sörgyártók számára, melyek saját kézműves sörökkel, azaz különböző ízesített sörökkel próbálják meg felvenni a versenyt. A tengerentúlon lezajló folyamatok ráadásul más országokban is könnyedén lejátszódhatnak, tehát előbb-utóbb valamit lépniük kell a sörgyártóknak.
Kézműves sörtermelés az USA-ban (millió hordó) Forrás: WSJ, Investor.hu