Nem veszünk már egyre több okostelefont?

Vágólapra másolva!
Egyre lassabb a növekedés az okostelefon-piacon, telítődik a piac, aminek főleg a nagyobb szereplők nem örülnek.
Vágólapra másolva!

Az előző negyedévben 295,3 millió okostelefont sikerült eladni, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez tény, a számokkal pedig vitatkozni nem lehet. Ha viszont okostelefon-piacról beszélünk, akkor az a kérdés, hogy ez a növekedés milyen irányba halad.

Nos, ebből a szempontból igen rossz hírt láthatunk, mivel tavaly még 30-40 százalékos, 2012-ben pedig 50 százalékos növekedés volt. Az alsó ábrán látható is, egyre több okostelefon hogy negyedévente, viszont a növekedés már egyre alacsonyabb.

Forrás: IDC, Investor.hu

Leginkább a két legnagyobb gyártó, a 11,9 százalékos részesedéssel bíró Apple, és a 25,2 százalékos részesedésével piacvezető Samsung számára jelent ez problémát. Ketten együtt ugyanis már csak 37 százalékot hasítottak ki az eladásokból, holott másfél éve még 52 százalékot. Az Apple részesedése közben mélypontra süllyedt, de a Samsung is utoljára 2011 utolsó negyedévében állt ennyire alacsonyan.

Forrás: IDC, Investor.hu

Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy a Lenovo egyre erősebben terjeszkedik, főleg Kínában, az erős helyi verseny ellenére. A nemzetközi piacokon ugyanakkor a teljes értékesítés mindössze 5 százalékát tudja elérni a gyártó, ugyanakkor az IDC szerint év végére ez 15 százalékra is emelkedhet, elsősorban a fejlődő piacoknak köszönhetően.

Ezzel együtt az okostelefon-piac lassulása vitathatatlan, így az árverseny csak fokozódhat majd a jövőben. A verseny hatására ugyanakkor a vásárlók egyre olcsóbb, és egyre jobb termékekhez juthatnak majd, miközben a vállalati profit tovább csökken, és feltehetően idővel csak néhány gyártó kezében összpontosul majd.

A szolgáltatások viszont egyre fontosabbá válnak majd a jövőben, így a korábban már többször leírt véleményünknek megfelelően alakulnak a dolgok az okostelefon-piacon.