Kiugró bevételnövekedés a Google-nél

Vágólapra másolva!
Közel 15 százalékkal tudta növelni árbevételét a Google a második negyedévben, amivel ráadásul az elemzői várakozásokat is felülmúlta. Profitsoron viszont csalódást okozott a társaság.
Vágólapra másolva!

A Google második negyedéves gyorsjelentésének főbb pontjai:

  • A partneroldalaknak járó kifizetések nélkül számított árbevétel 12,67 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 11,1 milliárd dollárról, amivel sikerült felülmúlni az elemzői várakozásokat (12,32 milliárd dollár).
  • Profitsoron viszont kellemetlen meglepetést okozott a keresőóriás, mivel az egy részvényre jutó tisztított profit 6,08 dollárra emelkedett a várt 6,24 dollár helyett.
Forrás: Investor.hu

  • A bevételek megugrása a Google új fejlesztéseinek köszönhetőek, melyek révén 25 százalékkal ugrott meg a fizetett kattintások száma. Ez pedig ellensúlyozni tudta a fizetett kattintásokért kapott díjak 6 százalékos visszaesését.
  • A fizetett kattintások díjának csökkenése az alacsonyabb hatékonyságú, ezért olcsóbban értékesíthető mobilhirdetések pörgésének tudható be.
  • Az eredményekre 1,4 százalékos ugrással reagáltak a Google A sorozatú részvényei.