Javult a foglalkoztatottság, de lanyhult a beruházási kedv

Vágólapra másolva!
Közzétette áprilisi KKV Körképét az MKIK GVI. Az előző negyedévhez képest enyhe emelkedés látható a konjunktúraindexben, de a növekedés kizárólag bizakodást mutat: a rendelésállomány és a jövedelmezőség szintje csökkent, az üzleti helyzet és a termelési szint pedig stagnált. 
Vágólapra másolva!

A legkisebb cégek életszínvonala valamelyest csökkent januárhoz képest, a közepeseké nem változott, a legnagyobb cégeknél pedig csekély mértékben nőtt, ahogy az exportáló vállalkozásoknál is, illetve a legalább részben külföldi tulajdonban lévő vállalatok esetében. A csak belföldre termelő, és a tisztán hazai tulajdonban lévő vállalatok esetében a konjunktúraindex alacsonyabb lett, mint az előző felvételnél.

A Bizonytalansági Index értéke szintén emelkedett 2014 januárjához képest: a kkv-k igen eltérően ítélik meg jelenlegi és várható üzleti helyzetüket. A feldolgozóiparban és az építőipar területén tevékenykedő vállalkozások borúlátók, míg a kereskedelmi cégeknél enyhe, a gazdasági szolgáltató cégeknél pedig jelentős javulás tapasztaltható. A mutató legmagasabb értékeit a tisztán külföldi tulajdonban lévő, a közepes létszámú, a feldolgozóipari és a döntően exportáló cégek között figyelhetjük meg.

A cégek 32 százaléka számít jó üzleti helyzetre – ebben a szegmensben helyezkednek el a tisztán külföldi tulajdonban lévő cégek –, csupán 6 százalékuk vár rosszra. A kereskedelmi, a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltató cégek mutatója növekedett, míg az építőiparban az indikátor értéke csökkent.

Javulás azonban, hogy a cégek 13 százaléka még idén tervez munkaerő-felvételt. Ez a mutató a feldolgozóiparban a legmagasabb. Ha megvalósítják, amit terveznek, az összlétszám körülbelül 17000 fővel fog nőni a következő félévben, amely jelentős emelkedést jelent, mert januárban még mintegy 7100 fős csökkenésre számítottak.

A várható beruházások mutatója azonban igen jelentősen csökkent: a megkérdezett cégek 48 százaléka nem tervez beruházni, míg januárban ez az arány 30 százalék volt. A beruházási aktivitást a működési szektortól függetlenül minden kategóriában – exporttevékenység, létszám, tulajdonosi szerkezet – visszafogják a vállalatok. Ez alól csak a döntően exportáló, illetve a tisztán külföldi cégek jelentenek kivételt.