Itthon is indul a gyorsjelentési szezon

Vágólapra másolva!
A héten indul a hazai gyorsjelentési szezon, melyben minden meghatározó vállalat augusztus közepéig közzéteszi második negyedéves eredményeit. Ahogy az utóbbi időben általában lenni szokott most is a Richter nyitja a sort, míg az OTP számaira augusztus 15-ig várni kell.
Vágólapra másolva!

A Richter az elmúlt negyedévekhez hasonlóan csak a gyorsjelentés hetét közölte, a konkrét időpontra két nappal előtte derül majd fény. A Mol is jövőhéten, pénteken számol be arról, milyen lett a második negyedéve, és ugyanekkor jönnek ki a TVK számai is.

Augusztus 7-én a Magyar Telekom rántja le a leplet eredményéről, de azon a héten még a Graphisoft Park, majd pedig a Rába is jelent.Sűrű lesz az augusztus 11-i hét, először kedden a CIG Pannónia hozza napvilágra számait, majd pénteken (aug. 15) az OTP mellett négy kisebb cég is jelent. Már ha tervezett időpontokra elkészülnek a jelentések.

Forrás: Investor.hu