Fontos szintek felé közelít a Richter

Vágólapra másolva!
Fontos szintek felé közelít a Richter árfolyama, miután az utóbbi 2-3 hétben igen gyengén szerepelt a részvény. Az indikátorok viszont már-már a fordulat jeleit mutatják, ha pedig a héten gyorsjelentés nem rontja el a technikai képet, akkor jó eséllyel egy kisebb felpattanás is jöhet.
Vágólapra másolva!
  • Pénteken már 3 900 forintig esett vissza a Richter árfolyama, miután az utóbbi hetekben igen gyengén szerepelt a részvény a tőzsdén. A 4 400 forintos lokális csúcsról több mint 11,3 százalékos esést hozott össze.
  • Ezzel a szűkülő ékből is kiesett az árfolyam, ráadásul végül a 4 000 forintos szint sem tudta megtartani a részvényt. Az indikátorok így meredeken lefelé vették az irányt az utóbbi időben.
  • Az RSI ugyanakkor már vételi jelzést adott, köszönhetően a mai kereskedésben látott jó teljesítménynek. Amikor utoljára erre került sor még márciusban, akkor rövid idő alatt 3 400 forint közeléből 4 100 forintig emelkedett az árfolyam.
  • Az MACD hamarosan szintén vételi jelzést adhat, a legutóbbi két alkalommal pedig ez is igen jó ómen volt a befektetők számára.
A Richter napi grafikonja Forrás: AmiBroker, Investor.hu
  • A heti grafikon alapján kevésbé ilyen pozitív a kép, mivel az indikátorok nem festenek jól, az MACD eladási jelzést adott, míg az RSI szintén lefelé vette az irányt.
  • A 3 850-3 900 forintos szinteknél ugyanakkor komoly támaszok találhatóak, ezek pedig megvédhetik a részvényt egy nagyobb eséstől. Ha az 50 és 200 napos mozgóátlagokat célozzuk, (4 170-4 190 forint), akkor akár jó hozam-kockázat arányú beszállót is lehet találni, a technikai alapú felpattanásban bízva.
  • A héten érkezik viszont a Richter második negyedéves gyorsjelentése, ami alaposan megkavarhatja a kártyákat, és átrajzolhatja az árfolyamgrafikont is. Ez alapján jelenleg nem árt az óvatosság, érdemes lehet megvárni a számokat, kedvező esetben pedig ezek nem rajzolják majd át túlságosan a technikai képet.
A Richter heti grafikonja Forrás: AmiBroker, Investor.hu