Vágólapra másolva!
Elromlott a hangulat a tőzsdén ma reggel, a főbb indexek Európában lecsorgást mutatnak, de a magyar tőzsde is gyengélkedik.
Vágólapra másolva!
  • Pedig a gyorsjelentések alapvetően nem sikerültek ma rosszul, ugyanakkor az Oroszországgal kapcsolatos szankciók, illetve a portugál bankrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok nem kedveznek a piacoknak. A Banco Espirito Santo 30 százalékos mínuszban áll, köszönhetően a rekordveszteségnek az előző negyedévben.
  • A főbb benchmarkok 0,2-1,9 százalékos mínuszokat mutatnak, főleg a spanyol és olasz papírok szenvedik meg ezt a hangulatot.
  • A forintnak sem megy túl jól, az euróval szemben a korábban már említett 312-es szint jelent egyelőre akadályt, míg a dollárral szemben már 233 fölött járnak a jegyzések.
  • Ebben a légkörben a BÉT-en is inkább az eladók dominálnak. A Richter 3 850 pont környékén, 1,8 százalékos mínuszban mozog, miután a vártnál gyengébben sikerült a negyedéves gyorsjelentés.
  • Közben az OTP is elgyengült napközben, 4 160 forinton jár a bankpapír, 1,2 százalékos visszaesésben.
  • A Magyar Telekom viszont nem szerepel rosszul, legalább stagnálást képes felmutatni, bár ehhez alig 100 milliós forgalom párosul. A holnap jelentő Mol 0,5 százalékos mínuszt mutat ma.