Csak az elektromos autót szeressük!

Vágólapra másolva!
Meglehetősen optimista az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Teslával kapcsolatban a Morgan Stanley. Az elemző gyakorlatilag az összes nagy autógyártóval kapcsolatban kétségeinek ad hangot, miközben az elektromos autógyártó kilátásai szerinte igen kedvezőek. 
Vágólapra másolva!

Egy elektromos autó, aminek külsejéből és belső kialakításából, valamint a vezetési élményéből is árad a luxus, ráadásul az autóipari innovációt is feltüzeli. Legalábbis a Morgan Stanley elemzője így gondolkozik a Tesláról, aminek rendszerint hangot is ad az autóipari cégekről készített anyagaiban. Nem ő persze az egyetlen, aki szereti a Teslát, viszont olyan elemzőből talán kevés van, aki az autóipari részvények közül (márpedig ilyenből van pár), gyakorlatilag csak a Teslát szereti.

Még mielőtt rohannánk Tesla részvényeket venni (természetesen az Investor Trader platformáján keresztül), azt azért ne feledjük el, hogy mióta az év első felében optimizmusának adott hangot az elemző, a Tesla részvények árfolyama nem tudott túl fényesen teljesíteni. Igaz nem is volt nagyon gyászos a mozgás, hosszú távon tehát még igaza is lehet a Morgan Stanleynek.

Érdekes egyébként, amit az elemző mond. Szerinte a többi nagy autógyártónál a kínai kitettség kockázatokat jelent, ahogy az is, hogy Amerikában egyre olcsóbb hitelekhez jut a lakosság, amiből egyre drágább autókra cserélik le a már meglévő állományt. Ez most hajtja az autóipart, de idővel jelentkezhetnek majd a folyamat árnyoldalai is.

A Tesla Motors hetes árfolyam grafikonja Forrás: TradingView, Investor.hu