Bezáratott egy szórakozóhelyet a katasztrófavédelem

Vágólapra másolva!
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság folyamatosan ellenőrzi a szabadtéri rendezvényeket és a szórakozóhelyeket. Eddig 232 ellenőrzés során 69 esetben tártak fel biztonsági kockázatokat.
Vágólapra másolva!

A bezáratott hellyel - amelynek a nevét nem hozták nyilvánosságra - az volt a probléma, hogy a jelenlévők száma meghaladta az engedélyezettet.

A szabálytalanságok miatt bírságot összesen öt esetben róttak ki.

A katasztrófavédelem beszámolója szerint az eddigi ellenőrzések során a legjellemzőbb hiányosság az volt, hogy a vészkijáratokat bezárva vagy eltorlaszolva találták, sokszor hiányzott a biztonsági világítás, és a menekülési útvonalat jelző irányfények elhelyezése sem volt szabályszerű. Szintén jellemző szabálytalanság volt a tűzriadóterv és a tűzvédelmi szabályzat hiánya.

Az ellenőrzés során a fentieken túl vizsgálják a tűzoltókészülékek megközelíthetőségét, valamint felmérik az elektromos hálózat állapotát is.

A nagy közönséget vonzó rendezvények esetében egyébként általános gyakorlat, hogy a katasztrófavédelem szakemberei a szervezőkkel folyamatosan egyeztetnek a szervezés során.

A tömegrendezvények katasztrófavédelmi előírásai időről-időre - jellemzően valamilyen balesettel vagy kritikus helyzettel kapcsolatban - a figyelem középpontjába kerülnek.

Emlékezetes a 2006. augusztus 20-i tüzijáték közben kitört vihar, amiben tömegpánik alakult ki, és egy ember az életét vesztette. 2011. januárjában a West Balkánban történt halálos tragédia, de például a 2012-es Váci Világi Vigalom zárórendezvényén kitört óriási viharban a biztonsági berendezések és a személyzet is jól vizsgáztak.