Miért adják a vezetők az OTP részvényeket?

Vágólapra másolva!
A bank vezetői június elejétől folyamatosan csökkentik a portfóliójukban szereplő OTP-részvények mennyiségét. Tavaly hasonló eladási hullám volt megfigyelhető a menedzsment körében, ami végül az OTP-árfolyam esésében is megmutatkozott.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben az OTP menedzsmentjének több tagja is túladott a saját részvényeinek egy részén, ami óvatosságra intheti a befektetőket. Utoljára ilyen eladási hullámot kereken egy éve tapasztalhattunk a magyar bank háza táján, amikor Csányi Sándor és a vezetőség tagjai jelentős mennyiségű OTP részvényt értékesítettek, amire a bankpapír árfolyama nagyobb mértékű eséssel reagált.

Fontos jelzés?

Június óta az OTP vezetőségének tagjai a vásárlás helyett – amit egyébként a bank különleges javadalmazási politikájának köszönhetően, kedvezményesen hajthatnak végre - az eladás mellett döntenek. Másfél hónap leforgása alatt, több mint 1,3 milliárd forint összértékű OTP részvénytől vált meg a menedzsment. Ez önmagában nem jelent sokat, ha azt vesszük, hogy az elmúlt harminc napban az OTP napi átlagforgalma több mint 2,8 milliárd forint volt, mégis olyan jelzés, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni.

Az OTP javadalmazási politikája

A bank javadalmazási politikájának keretein belül az OTP Bank menedzsmentjének tagjai, és a kulcspozíciót betöltő vezetők az aktuális árfolyam alatt juthatnak hozzá a bank részvényeihez. A teljesítményértékeléskor az engedmény maximális értéke 2000 forint lehet papíronként.

Volt, aki nem adott el

Az eladói oldalon a legnagyobb volumenű értékesítést a bank két vezérigazgató-helyettese, Wolf László, és Takáts Ákos hajtotta végre. Wolf László 108 ezer darab, Takáts Ákos pedig 89 665 darab részvényen adott túl a hivatalos bejelentések alapján. Fontos kiemelni, hogy Csányi Sándor - a vezetők többségével ellentétben - több mint 120 millió forint értékben növelte a saját OTP részvényállományát a javadalmazási programban. Ilyen méretű tranzakció ugyan nem számít kirívónak a nagybefektetők körében, de valamelyest biztató jelzés a kisebb részvényesek felé.

Forrás: Investor.hu, Bet.hu

Rossz emlékek

Pár nap híján pontosan egy éve annak, hogy dr. Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt. összesen 10,6 milliárd forint érétkű OTP részvénytől vált meg több gyors lépésben, ami nagy riadalmakat keltett a befektetőkben. A negatív hírekre az árfolyam akkoriban több mint 15 százalékot esett. Az részvényeladásokkal párhuzamosan a bank első számú embere 21945 darab OTP által kibocsátott OPUS kötvényt vásárolt. Az akkori árfolyammal számolva ez közel 3,5 milliárd forintnak felelt meg. A vezető befektetéseinek részvényekből kötvényekbe történő átcsoportosítása azzal magyarázható, hogy ameddig a részvényárfolyam gyengülésével jelentős veszteséget könyvelhetett volna el (mivel a devizahiteles probléma már akkor is terítéken volt), addig valószínűsíthető volt, hogy az OTP a stabil pénzügyi helyzete miatt képes lesz a jövőben is kifizetni a kötvények után járó kamatokat.

Mi is az az OPUS kötvény?

Az Opus egy speciális, meghatározott feltételek mellett OTP-részvényekre átváltható, euróban kibocsátott kötvény. 2006-ban a FÁK térsége felé terjeszkedett az OTP, az orosz Invesztszberbank-csoport 96,4 százalékos részvénycsomagjának 373 millió eurós, illetve a Raiffeisen Bank Ukraine 100 százalékos pakettjének 650 millió eurós vételárának előteremtéséhez azonban jelentős külső forrásokra volt szüksége. A bank ezen igényét elégítette ki részben az Opus-kötvények közvetett módon történő kibocsátásával.

2006. októberében 31-én külföldi intézményi befektetők 514,3 millió euró értékben jegyeztek le az Opus Securities S.A. által zárt körben kibocsátott kötvényeket. Az Opus az így befolyt összeget 14,5 millió darab OTP-törzsrészvény megvásárlására költötte, mely papírok az esetleges kötvényátváltás fedezetének is tekinthetők.

A kötvények 2011. október. 31. és 2016. október 17. között az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire átválthatók, kamatuk 2016-ig évi fix 3,96 százalék, azt követően pedig a három hónapos európai irányadó bankközi hitelkamatláb, azaz az Euribor plusz 3 százalékpont. 2016. október 31-től a bank bármikor visszahívhatja a papírokat.

Süllyedő árfolyam

Az elmúlt két hónapban kiadott közlemények szerint az OTP bennfentesei ismét részvényeladásokba kezdtek. A június óta tartó tranzakciók mellett az OTP árfolyama a 4900 forintos árakról, egészen a 4100 forintos szintekig süllyedt.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Miért fontos?

Teljesen általános megközelítésből kiindulva a menedzsment vagy vásárlással növeli, vagy eladással csökkenti a saját kezében lévő részvények állományát. Az első esetben feltételezhető, hogy a vezetők hangulata optimista az adott vállalat jövőjét illetően. Ellenben mire lehet következtetni abból, ha a bennfentes részvényesek túladnak az általuk birtokolt papírokon? A kevésbé negatív esetben, azért adják el részvényeiket, mivel pusztán csak a rendelkezésükre álló készpénz mennyiséget szeretnék növelni.

Figyelmeztetés is lehet

Teljesen más a helyzet, ha a menedzsment tagjaira is úgy tekintünk, mint befektetőkre, akik közel állnak az adott vállalathoz. Ha ezek a személyek feltűnően egy időszakon belül tömegesen szabadulnak meg az általuk birtokolt értékpapíroktól, akkor azt már figyelmeztetésnek is lehet venni. Ebben az esetben ugyanis a vezető beosztású személyek/befektetők úgy gondolhatják, hogy a vállalat túlértékeltnek számít a piacon, és emiatt kockázatos lehet megtartani az általuk kibocsátott részvényeiket. Helyette inkább kevésbé kockázatos, vagy jobban jövedelmező befektetési lehetőségeket keresnek. Érdemes szem előtt tartani, hogy a tranzakciók koncentráltságára hatással lehetnek a javadalmazási politika szabályai, mivel azok előre meghatározhatják, hogy a vezetők mikor hajthatnak végre tranzakciókat a vállalat részvényeivel.

Nehéz idők

Az elmúlt hónapban látott eladási hullám erősödésére alapozva elképzelhető, hogy az OTP esetében éppen egy negatív forgatókönyv játszódik le. Egyértelmű, hogy a magyar pénzintézet nehéz időket él át. A devizahiteles ügyben érintett bankok a Magyar Nemzeti Bank becslései szerint akár 7-900 milliárd forintos veszteségre is számíthatnak a múlt hónapban meghozott Kúria-döntés alapján. Ebből az OTP vesztesége akár 145 milliárd forintra, vagyis papíronként 518 forintra is rúghat. Elképzelhető, hogy a legfőbb bíróság szervének eddigi döntéseit már a piac „beárazta”, de ezzel együtt továbbra sem övezheti teljes nyugodtság a bankpapírt, mivel ősszel újabb döntések születhetnek a devizaadósságok forintosításával kapcsolatban. Egy negatív döntés tovább súlyosbíthatja a bankok, köztük az OTP helyzetét is.

Forrás: Investor.hu, Bet.hu

Nem kell vészharangot kongatni

A 2014-es év eddigi tranzakcióit összevetve látható, hogy az OTP vezetők többsége nettó eladó volt. Ettől függetlenül még nem feltétlen kell a vészharangokat kongatni, mivel a felmerülő félelmeket ellensúlyozza, hogy Csányi Sándor ebben az évben eddig egy darab részvényt sem adott el, sőt további 31206 darabbal növelte a birtokában lévő állományt.

Mi javíthatja a hangulatot?

Az elmúlt hónap vezetői részvényeladásait figyelve elképzelhető, hogy ismét az egy évvel ezelőtt látott forgatókönyv van kialakulóban, aminek akkor az OTP jelentős árfolyamesése lett a vége. A részvényeladások alapján fontos indikáció lehet a piac számára, hogy a vezetők a 4900 forintos részvényenkénti árfolyamot már soknak tartották, mivel ezen a szinten kezdődtek meg a tranzakciók. Ezzel együtt semmiképp sem kell az ördögöt a falra festeni, mivel Csányi Sándor, ha kis mennyiségben is, de tovább növelte az általa birtokolt OTP állományát. A jövőben mindenképp javíthatja a hangulatot, és növelheti a bizalmat, ha a vezetők körében ismét a bank papírjainak a vétele lesz a meghatározó folyamat.