Átbukott a Mol a fontos szinten

Vágólapra másolva!
Nem szűnik az eladói nyomás a Mol piacán, a részvény árfolyama 1,4 százalékos mínuszban áll jelenleg. Ami talán ennél is fontosabb hír, hogy ezzel elesett a korábbi lokális mélypont, vagyis technikailag egészen 11000 forintig szabadnak tűnik az út az árfolyam előtt. Fundamentálisan a Mol részvények ezeken a szinteken már olcsónak mondhatók, de a tulajdonosi fronton két héttel ezelőtt látott átrendeződés rövid távon még némi nyugtalanságra adhat okot. 
Vágólapra másolva!

Március végén 11 765 forintnál fordult a széljárás a Mol részvények piacán, az addig sokat csökkenő részvényárfolyam hosszas szenvedés után tudott felfele kanyarodni. Igen szép felpattanást láthattunk, az árfolyam két hónappal később már közelítette a 14 000 forintos magasságokat. Itt nem kevés, részvényenként 590 forintos osztalékot ki is fizetett a vállalat, ezzel együtt azonban a részvények körüli csillogás egy csapásra elillant.

A papír azóta elszenvedett nagy zuhanásában egy titokzatos eladó játszott főszerepet, aki két héttel ezelőtt tekintélyes, 4 százaléknyi részvényt értékesített 11 800 forint körüli árfolyamon. Az eladó személye azóta sem ismert, annyit viszont megtudtunk, hogy az általunk is esélyesnek tartott arab nagytulajdonosnak, a Crescent Petroleumnak még megvannak a Mol részvényei. Ez azért rossz hír, mert így már kicsi annak az esélye, hogy valaki likviditási megfontolások miatt szállt ki a Mol-ból, és sajnos megmaradt annak a kockázata, hogy ilyen megfontolások miatt a jövőben akár újabb nagy eladó jelenjen meg a részvény piacán.

Úgy tűnik, hogy egy, vagy akár több pénzügyi befektető is az eladók között lehetett, vagy legalábbis ennek a szcenáriónak nőttek meg az esélyei az elmúlt napokban. Ez viszont rossz hír a részvényeseknek, hiszen akár olyan üzenete is lehet, hogy a Mol-t a cég fundamentumai miatt nem tartják jó befektetésnek még a jelenlegi, igen nyomott árszinteken sem.

A biztos választ erre a kérdésre valószínűleg soha nem fogjuk megkapni, a rendelkezésre álló információkból viszont építkezhetünk. Márpedig ezek alapján a Mol-t a jelenlegi árfolyamok mellett fundamentálisan már vonzó részvénynek tartjuk. A vállalat jelentős szénhidrogén kitermelő és finomítói egységekkel rendelkezik, melyek értéke még pesszimista forgatókönyvek mellett is felülmúlhatja azt, amit a piaci értékítélet jelenleg tükröz. Vannak persze nagy kérdőjelek, de lássuk be, részvényt venni kockázatok nélkül sosem lehet. Ezek közül talán a legfontosabb a horvát INA részesedés sorsa, amivel kapcsolatban a részvényesi szemmel talán legrosszabb patthelyzet látszik jelenleg, de sokakban talán az is kérdőjeleket ébreszthet, hogy vajon a vállalat képes lesz-e a beruházásaival részvényesi értéket teremteni a jövőben.

Amikor részvény vásárlásában gondolkodunk, azt kell mérlegelnünk, hogy vajon a jövőbeli potenciál képes-e feledtetni a kockázatokat. Érzéseink szerint a Mol árfolyamába a jelenlegi szinteken már sok rosszat beáraztak a befektetők, emiatt is gondoljuk azt, hogy a fundamentumok alapján a részvényre már érdemes odafigyelni.

A vásárlás időzítését viszont célszerű ettől függetlenül kezelni. Mi például a technikai elemzést hívjuk segítségül, ha a beszállási vagy kiszállási pontokat akarjuk meghatározni egy részvény piacán. Márpedig ez egyelőre semmi jóval nem kecsegtet. A 12 000 forint körüli támaszok ugyanis épp csak most estek el, a következő fontosabb megállót jelentő 11 000 forintig pedig van tér az esés előtt. Bár ahogy látjuk a részvény grafikonját, már egyre kisebb a tér, hiszen mostanra 4 százalékos a mínusz a 11 370 forintos árszintek mellett. Valószínűleg sokan stoppoltak a fontos támaszok alatt, ez is mélyíthette az eladói hullámot, de a vásárlásokkal még ennek ellenére is érdemes lehet kivárni.

A Mol napi grafikonja Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A Mol heti grafikonja Forrás: AmiBroker, Investor.hu