Turistaparadicsommá tette a Disney Norvégiát

Vágólapra másolva!
Ki gondolta volna, hogy egy ország turizmusa profitálni tud egy animációs film sikeréből, ráadásul úgy, hogy nem is szerepel a filmben. Márpedig a Disney kasszasikere, a Jégvarázs miatt megugrott a Norvégiába utazó amerikai turisták száma.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik már nem csak élőszereplős filmek esetében van olyan, hogy egy filmrajongó elutazik abba az országba, ahol kedvenc filmjét forgatták, hogy élőben is megnézze a helyszínt. Most már animációs filmek esetében is ez a helyzet.

A Disney legutóbbi kasszasikere, a Jégvarázs miatt ugyanis 37 százalékkal ugrott meg a Norvégiába utazó turisták száma az első negyedévben. Pedig a Jégvarázs egy képzeletbeli királyságban játszódik, és csak nagyon lazán kötődik Norvégiához, mert állítólag a filmben szereplő kikötővárost és tengerpartot norvég tájakról mintázták.

A Jégvarázs egy varázslatos helyként mutatta be Norvégiát, mondta el a CNBC-nek Per-Arne Tuftin az Innovation Norway elnökhelyettese. Habár Norvégiát eddig a téli sportok és a kalandtúrák miatt keresték fel legtöbben, a film hatására akár kisgyermekes családok is nagyobb számban érkezhetnek, tette hozzá. Ez pedig nem rossz Norvégiának, ugyanis a turizmus 6,2 százalékkal járult hozzá a 2012-es GDP-termeléshez.

Jelenet a Jégvarázs című filmből. Forrás: Forum Hungary

De nem csak az állam profitál ebből, ugyanis a Flight Tracker adatai szerint a Norvégiába járatot kereső emberek száma valósággal felrobban (+154%). A norvég fapados légitársaság, a Norwegian Air Shuttle pedig 52 százalékos keresletemelkedésről számolt be márciusban az USA-ból Oslóba tartó járatain.

Persze nem csak a norvégok profitálnak a Jégvarázs sikereiből, a filmet gyártó Disney még nagyobbat kaszál az animációval. A mozikból világszerte 1,2 milliárd dollárt szedett össze a film, de a cég nem csak a jegybevételekből szakít nagyot. A DVD megjelenést követően hat hét alatt a legnagyobb példányszámban eladott mesefilmé vált az USA-ban

Meglovagolva a sikereket pedig már tervezik egy Broadway-produkció elindítását, és készülnek arra is, hogy szórakoztató parkjaikban (mint a Disneyland) is előállnak a filmhez köthető tartalmakkal.

Nem csoda, hogy a Disney árfolyama folyamatosan új csúcsokra fut.

A Disney árfolyama (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu