Senki nem vesz PC-t? Dehogynem!

Vágólapra másolva!
Enyhült a pesszimizmus a hagyományos PC-piaccal szemben, az Intel múlt heti bejelentése után ugyanis már a Gartner is máshogy látja a jövőt. Hiába, a vállalkozások vásárolnak.
Vágólapra másolva!

Az tény, hogy a tabletek és az okostelefonok egyre népszerűbbek. Az is tény, hogy a hagyományos PC-k egyre kevésbé szexi termékek. Arról viszont sokat hajlamosak elfeledkezni, hogy a munkahelyeket, a vállalkozásoknál a munkavégzéshez továbbra is nélkülözhetetlen a hagyományos PC (laptop és asztali gép), ezeket a gépeket pedig idővel pótolni kell. (Az IDC szerint például a tabletes vásárlások csupán 11 százalékát bonyolították vállakozások, a többit a lakosság.)

Az utóbbi években semmi másról sem szóltak a PC-piaccal kapcsolatos találgatások, semmint hogy az eladások egyre alacsonyabbra süllyednek majd, megállás nélkül zuhannak majd az értékesítések. A vállalkozások azonban most látszólag elkezdték pótolni régi, "elavult" eszközeiket, ez pedig nem csak az Intel.

Ebben szerepet játszhatott például az is, hogy a Microsoft hivatalosan is leállt a Windows XP támogatásával. Egyes elemzők szerint jelenleg 1,5 milliárd PC-t használnak a világon, amiből 300 millió Windows XP-vel fut. Ez alapján legalább 20-50 millió PC cseréjére lehet felkészülni.

A Gartner legfrisebb elemzése ugyanakkor az Intel múlt heti bejelentéséből is táplálkozhat. A Gartner egyébként úgy véli, hogy 2014 után 2015-ben már ismét emelkedés jöhet a PC-piacon, ráadásul az eladások 320 millió körül alakulhatnak, ami a tavalyi 315 milliót is meghaladhatja.

Ennek függvényében nem lenne meglepő, ha hamarosan az igen pesszimista IDC is javítana a prognózisain, ami 2018-ig folyamatos csökkenést vár, egészen 285 millió eladott PC-ig.

Forrás: IDC, Investor.hu

A PC-piaccal kapcsolatos túlzó pesszimizmus pedig nem csak Intel, hanem például a HP befektetői számára is komoly lehetőségeket tartogat. A tőzsdével kapcsolatban ugyanis nem csak az mondható el, hogy a várakozások szerepe kulcsfontosságú, hanem az is, hogy ezek a várakozások bizony hajlalmosak szélsőségesen is elmozdulni, ahogyan például a hagyományos faliórák ingája.

Az ilyen lehetőségeket pedig sok esetben sikeresen használhatják ki a befektetők, ahogyan például a HP-nál is. Mondani sem kell, hogy ügyfeleink figyelmét már hónapokkal ezelőtt felhívtuk az ezzel kapcsolatos lehetőségre.