Pörög az amerikai kereskedelem

Vágólapra másolva!
Több mint 5 százalékos pluszban nyitás után a Kroger árfolyama, miután vártnál erősebb negyedévet tett közzé a kiskereskedelmi társaság.
Vágólapra másolva!

Ez a vártnál erősebb negyedév egészen pontosan:

  • 501 millió dolláros profit (részvényenként 98 cent). Ezzel szemben 481 millió dollárt, részvényenként 92 centet vártak. Egyes torzító tételek hatását kiszűrve pedig: 1,09 dolláros EPS.
  • Az árbevétel közben 32,96 milliárd dolláros lett, szemben a várt 32,7 milliárd dollárral.

Hogy miért teljesített jobban a vállalat?

  • Főleg azért, mert a januárban felvásárolt élelmiszerekkel, és gyógyszerekkel foglakozó Harris Teeter üzletlánc eladásai remekül alakultak.
  • Persze azért ebben annak is szerepe lehetett, hogy az amerikai gazdaság egyre jobb bőrben van, amiről a kiskereskedelmi makroadatok is árulkodnak.

Ezzel együtt az éves EPS-kilátásain minimálisan módosított csak a társaság, a korábbi 3,14-3,25 dollár helyett 3,19-3,27 dollárt várnak. Emellett viszont a növekedés a korábbi 2,5-3,5 százalék helyett vélhetően 3-4 százalék lehet, legalábbis ha azokat az üzleteket vizsgáljuk, amelyek legalább egy éve nyitva vannak.

Nem is csoda, hogy 5 százalék feletti pluszban az árfolyam.