Lemaradt a Magyar Telekom

Vágólapra másolva!
Jó formában van ma a hazai börze, a nagyobb papírok emelkedést mutatnak, a Magyar Telekom azonban kilóg a sorból.
Vágólapra másolva!
  • A telekompapír 1 forintot veszített értékéből, ráadásul a második legforgalmasabb papírnak számít, 120 millió forintos forgalmával.
  • A többi részvény ezzel együtt tudott fordulni délelőtt, az OTP-Mol-Richter hármasát utóbbi részvény vezeti, ezzel együtt a bankpapírt leszámítva a forgalom igen alacsonynak tekinthető a mai kereskedési napon.
  • A nemzetközi hangulat is támogatja az emelkedést, a vezető európai részvények 0,2-1 százalékos pluszokat mutatnak, miután az EKB tegnap monetáris lazítást jelentett be.
  • Ebben a hangulatban a forint is képes némi erősödésre, jelenleg 304 alatt, 303,8 közelében alakulnak az euróval szembeni jegyzések. A dollár-forint árfolyam 223 közelében ingadozik.
  • Délután munkaerőpiaci adatok érkeznek az USA-ból, ami még megmozgathatja a befektetők fantáziáját. Az amerikai határidős indexek egyelőre 0,1-0,2 százalékos pluszokat mutatnak.