Júliustól végre beindulhat a Növekedési Hitelprogram második fázisa

Vágólapra másolva!
A Budapest Bank szerint bár mostanáig langyos érdeklődés fogadta a Növekedési Hitelprogram második szakaszát a szektorban – jóllehet még így meghatározta a vállalati hitelpiacot –, az év második felében ez olyannyira megváltozhat, hogy akár az első fázis 700 milliárdját is túlszárnyalva veszik majd igénybe a kedvezményes hitelt a vállalkozások.
Vágólapra másolva!

A bank kkv szakértői szerint a második szakasz relatív lassú felfutásának több oka is van. Egyrészt az első fázis keretében a vállalkozások jelentős része már megvalósította a gyorsan végrehajtható fejlesztéseket, másrészt a második szakasz jóval szigorúbb feltételekkel indult.

Pozitívum ugyanakkor, hogy a vállalkozásoknak most hosszabb idő áll rendelkezésükre, így kiérleltebb beruházásokat készíthetnek elő, amelyek vélhetően hosszabb távú előnyökkel járhatnak a vállalatok és az egész gazdaság számára. A májustól életbe lépett változások is további lendületet adhatnak a programnak.

A pénzintézet vállalati üzletágánál a kkv-k 70 százaléka igényelt beruházási hitelt az NHP második szakaszában, de népszerű a forgóeszközhitel is. A bank vállalati üzletága eddig több mint 300 szerződést kötött, az összeg közel 40%-át pedig a pénzintézet számára stratégiai fontosságú agrárszektorba helyezte ki. A program keretében folyósított kkv hitelek átlagos összege 70 millió forint. A mikrovállalkozásoknak ez idáig közel 500 millió forintot folyósítottak, átlagosan 9 millió forintos hitelösszeggel. A szerződések több mint kétharmada alapján ezeknek a cégeknek is a beruházási hitel a legfontosabb, ahogy szintén népszerűek a Budapest Lízing és Budapest Autó konstrukciói. A hitelprogram keretében elérhető pénzügyi lízing szerződések összege jelenleg megközelíti az 5 milliárd forintot a Budapest Lízingnél, míg a Budapest Autó 1,2 milliárd forintos eredménynél jár.