Július 1-jével megújul a támogatási térkép

Pályázati pénzek kifizetése benyújtási sorrendben, A gyorsaság számít, nem a pontszám, NFÜ, kkv technológiafejlesztés, Magassarkú futóverseny Moszkvában
Érdemes sietni, még 25 napig a megszokott rendszerben igényelhető a régiós támogatás
Vágólapra másolva!
A maival együtt 25 napjuk marad pályázni a vállalkozásoknak az eddig érvényes rendszerben. Budapesten, illetve néhány Pest megyei kisvárosban mindenképp érdemes még kihasználni ezt a három és fél hetet, hogy igénybe vegyék  a Nemzetgazdasági Minisztériumban azt a kedvezményt, amelyet a ciklusforduló után már nem lehet.
Vágólapra másolva!

A Közép-Magyarország régióban a korábbi 30 százalék – Budapest esetén 10 százalék – néhány kivétellel nullára olvad. A kivételek közé tartozik többek között Cegléd, Érd, Gödöllő, Kiskunlacháza, Maglód, Szigetszentmiklós, Pécel, Ráckeve, Vác, Vecsés 35 százalékos támogatási intenzitással, illetve Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Solymár 20 százalékos támogatási intenzitással. Budaörs, Biatorbágy, Dunakeszi, Göd, Mogyoród, Szentendre, Törökbálint kiesik a támogatási körből, pedig népszerű helyszínnek számítottak.

Érdemes sietni, még 25 napig a megszokott rendszerben igényelhető a régiós támogatás Forrás: AFP/RIA Novosti/Anton Denisov

Észak- Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúl régiókban marad az 50 százalékos mértékű érvényesíthető támogatás. A Közép-Dunántúli régióban 40 százalékosról 35-re, a Nyugat-Dunántúl régióban 30 százalékosról 25 százalékosra csökken az intenzitás.

Továbbra is ösztönzi a kkv-szektor beruházásait a program, így a támogatási mértékek kisvállalatok esetén 20, középvállalkozások esetén 10 százalékponttal növelhetők. Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adóüzletág-vezető partnere szerint különösen fontos lehet ez a Közép-Magyarország régió nem támogatott területén: a most benyújtott képviselői indítvány alapján az induló beruházások is részesülhetnek adókedvezményben, még ha korlátozott mértékben is. Szintén könnyebbség, hogy az 500 millió forintot meghaladó beruházások esetén a kisvállalkozások számára a korábbi 20 fővel szemben elég 10, míg a középvállalkozásoknak a korábbi 50 helyett 25 fővel növelni a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát. 50 millió euró feletti nagyberuházások esetén megint csak más feltételek érvényesülnek, de ez már kívül esik a kkv-szektor érintettségén. „Fontos kiemelni, hogy a javaslat szerint a nagyvállalkozások a Közép-Magyarország régió támogatott területein is csak úgynevezett új gazdasági tevékenységet eredményező, induló beruházáshoz, továbbá meglévő létesítmény termékkínálatának kibővítését eredményező beruházáshoz kapcsolódóan vehetnek majd igénybe fejlesztési adókedvezményt” – mondta Hegedüs Sándor.

A támogatási program alapvető célja, hogy kiegyenlítettebb legyen az uniós mezőny. Kiemelten jogosultak a támogatásra azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP nem haladja meg az Európai Unióban érvényes átlag 75 százalékát – a magyar lakosság mintegy 65 százaléka ilyen területen él. Ez az oka annak, hogy Észak-Magyarország, az Alföld, illetve Dél-Dunántúl esetén maradt a kiemelten magas, 50 százalékos mértékű támogathatóság.