Vágólapra másolva!
Mégsem fognak 5 százalékkal emelkedni Franciaországban az energiaárak, jelentette ki a francia energiaügyi miniszter. Az EDF árfolyama nem reagált jól...
Vágólapra másolva!
  • Már csak azért sem, mert a társaság 58 reaktort üzemeltet az országban.
  • Az 5 százalékos emelést egyébként még tavaly nyáron jelentették be, amikor szintén, 5 százalékos volt az növekedés mértéke.
  • Persze a Les Echos szerint azért lesz valamilyen mértékű növelés, ám az szinte biztos, hogy nem éri majd el az 5 százalékot, valamint csak szeptemberben, vagy éppen októberben kerülhet rá sor.
  • Az árfolyam a hírekre először 12 százalékos mínuszban nyitott, ám innen napközben csak minimális korrekcióra volt képes.
  • Végül a záráshoz közeledbe még mindig 9 százalékos esésben jár, az elemzők pedig egyértelműen óva intenek mindenkit a részvénytől, figyelembe véve a politikai kockázatok növekedését is.