Széttépik a Tiffanyt

Vágólapra másolva!
Hatalmas profitnövekedésről számolt be a világ egyik legnagyobb ékszergyártója, a Tiffany. Ennek hatására pedig árfolyama is 9 százalékkal ugrik a szerdai kereskedésben.
Vágólapra másolva!
  • Ötven százalékkal ugrott meg az amerikai ékszergyártó Tiffany nettó profitja (1Q14: EPS: 97 cent, 1Q13: 65 cent) éves alapon, de ami még szebb, hogy az elemzői várakozásokat (78 cent) is jócskán felülmúlta.
  • Ráadásul árbevétele is jól alakult (1Q14: +13%, 1 milliárd dollár), ami szintén verte az elemzői konszenzust (956 millió dollár).
  • Különösen a japán piacon volt kimagasló a növekedés (+20%, 174 millió dollár), amit az áprilisi helyi fogyasztó adóemelés előtt megugró kereslet katalizált. Egyébként konstans devizaárfolyamokkal még nagyobb lett volna a növekedés (+29%).
  • De minden egyes piacon szépen tudott bővülni a Tiffany bevétele, Amerikában 8, Ázsia-Óceániában 17, míg Európában 9 százalékkal.
  • Egyébként az ékszergyártó megemelte egész évre szóló várakozásait is 4,15-4,25 dolláros EPS szintre, de még ez is alatta van a szakértők 4,28 dolláros várakozásához képest.
  • Ugyanakkor a most futó negyedévre a cég már kevésbé optimista, főleg a japán piac bizonytalanságai és az emelkedő marketing költségek miatt. Emiatt a második negyedéves profitban lényegében nem várnak növekedést éves alapon, holott az elemzők 11 százalékos bővülést várnak jelenleg.