Még mindig az aranyban bízik a milliárdos

Vágólapra másolva!
Hiába esett tavaly 28 százalékkal az arany árfolyama John Paulson továbbra is kitart a nemesfém mellett, immáron már a harmadik egymást követő negyedévben nem változtatott a tulajdonában álló mennyiségen.
Vágólapra másolva!
  • Továbbra is rendületlenül bízik az aranyban a világ egyik leghíresebb befektetési guruja, John Paulson. Legalábbis erre lehet következtetni, hogy a Paulson & Co névre hallgató hedge fundja éppen akkora kitettséggel rendelkezett a világ legnagyobb arany ETF-jében, az SPDR Gold Trustban.
  • Ezzel már a harmadik egymást követő negyedévben nem változtatott kitettségén Paulson, ami részben az év elején kipattant orosz-ukrán feszültségnek is betudható. EZ első negyedévben mintegy 76 millió dollárt keresett az arany drágulásán a befektető, a nemesfém árfolyama ugyanis 6,5 százalékot emelkedett ezidő alatt. Persze ne feledjük el, hogy tavaly az elmúlt 32 év legrosszabb teljesítményét mutatta fel az arany.
  • Miért is fontos Paulson „aranykészlete”? Nagyon egyszerű, a kisbefektetők nagy figyelemmel követik, hogy a Paulsonhoz hasonló hedge fundok hogyan változtatják portfólióikat, hiszen ez iránymutatást adhat a számukra.
Forrás: Investor.hu