Vágólapra másolva!
Nincs nagy mozgolódás a nemzetközi piacokon, kisebb pluszokat lehet látni főleg, ellenben idehaza most lefelé veszi az irányt a BUX.
Vágólapra másolva!
  • A budapesti tőzsdén a blue-chipek minimális korrekciót mutatnak, az OTP 0,3 százalékkal halad lefelé (4620 forint), míg a Magyar Telekom 0,6 százalékot csökken (315 forint).
  • Míg a Richter ( 4157 forint) és a Mol (13 695 forint) jelenleg tegnapi lényegében tegnapi záróértékének közelében időzik.
  • A komoly osztalék fizetést bejelentő Zwack pedig dél környékén 16 százalékos pluszban jár.
  • Nyugat-Európában hírek hiányában minimális pluszokat lehet látni, élen a korábbi napokban nagyobbat eső spanyol és olasz börze jár.
  • Jól áll a dán ipari óriás, a Maersk árfolyama ma, a szép gyorsjelentésére három százalék közeli pluszban van a részvény.
  • Az USA-ban a határidős indexek alapján kisebb plusszokkal indulhat a nap a tegnapi lejtmenet után. Magyar idő szerint 17:30-kor Janet Yellen jegybankelnök a New Yorki Egyetemen mond beszédet, de talán érdekesebb lesz a Fed legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatala (este nyolc). Ebből talán utalásokat kaphatunk például arról, hogyan gondolja a Fed a QE3 utáni korszakot.
  • A tegnap gyenge eladási adatokat közzétett Caterpillar árfolyamát kedden beszakították (-3,6%), kérdés hogy képes lesz-e valamennyit ledolgozni ebből szerdán.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu