Hobbiból szerzett harmincezer követőt az Állások a médiában alapítója

Erdélyi Zsófia örül a visszajelzésnek, de nem vár elismerést

Erdélyi Zsófia hobbiból, könnyedén érte el azt, ami még a közösségimédia-szakértőknek is komoly fejtörést okoz: az általa alapított Állások a médiában Facebook-csoportnak több mint 31 ezer rajongója van. És ami a legbosszantóbb az egészben: eszében sincs üzletet csinálni belőle.

Örül a visszajelzéseknek, de valami nagyobb dologra szeretne majd büszke lenni Erdélyi Zsófia, akinek a hobbiból készített és üzemeltetett Facebook-csoportját mintegy 31 ezren követik nap mint nap.

Hosszú időbe telik, mire sikerül időpontot egyeztetnünk a beszélgetéshez – főállásban a Szombat Esti Láz produkciójában erősíti Kiss Márk stylistcsapatát, így bevallása szerint huszonnyolc órát dolgozik naponta. Amikor végül sikerül egy belvárosi kávézóban találkoznunk, vidámnak és kiegyensúlyozottnak tűnik: nem érti, hogy mi számít „sikertörténetnek” az Állások a médiában sztorijában.

Erdélyi Zsófia örül a visszajelzésnek, de nem vár elismerést

„A csoportot 2012. augusztus 20-án alapítottam, miután körülbelül nyolc órát töltöttem azzal, hogy innen-onnan összegyűjtsem a szóba jöhető álláshirdetéseket. Arra jutottam, hogy ha már úgyis naphosszat ezeket a hirdetéseket bogarászom, akkor valószínűleg másoknak is segítséget jelent, ha ezek egy helyen összegyűjtve megtalálhatók” – mondja Zsófia.

Volt már néhány konkurens, de például az azóta csaknem 150 ezresre duzzadt Szárnyas Fejvadász csoport is még gyerekcipőben járt, a tematikus weboldalak pedig ritkán vagy egyáltalán nem frissültek.

A hirdetéseknek már az első időkben is rengeteg egyéb forrásuk volt a Kreatív Online-on és a Professionön kívül, ez pedig többórányi munkát igényelt.

Nem várt siker

„Az első este összeraktam annyi hirdetést, amennyit találtam, ráadásul egy olyan kamuprofillal hoztam létre az oldalt, amelyiknek egyetlen 'ismerőse' sem volt, reggelre mégis két-háromezer követő fogadott” – emlékszik vissza az ötletgazda.

Az első lájkolók valószínűleg pont a Szárnyas Fejvadász megosztott linkjeiről találtak rá az oldalra, a Facebook ugyanis megmutatja, hogy kik osztottak meg egy-egy posztot, a keresgélők, különösen az álláskeresők pedig szívesen ásnak mind mélyebbre, hogy hasonló témájú oldalakat, azokon keresztül pedig további álláslehetőségeket találjanak.

Ez a módszer egyébként nem kimondottan tudatos döntés volt, inkább „egyszerűbb volt tovább osztani egy bejegyzést, mint kimásolni és újra beilleszteni” – mégis ez lehetett a nem várt siker egyik kulcsa. Néhány óra múltán pedig beindult a közösségi média vírusmechanizmusa.

A visszaigazolás megerősítésként szolgált arra is, hogy ennek a „hobbinak” mások számára értéke van, így érdemes hosszú távon is csinálni. Az azóta eltelt másfél évben naponta körülbelül egyórányi munkát jelent az oldal napi kétszeri frissítése, amivel kapcsolatban egy személyes indíték is felmerül: az ötletgazda számára – különösen a kezdeti időben – nagy jelentősége volt, hogy az oldal frissítése „rendszert vitt” az életébe, és a csoporthoz való viszonyának ez a napirend továbbra is meghatározó eleme.

Nem a technikán múlik

A tapasztalatok szerint egyébként egy ekkora közösség felépítéséhez és üzemeltetéséhez nem kellenek különösebben kifinomult közösségimédia-stratégiák, elég ha az ember képben van a Facebook időről időre megváltozó technikai újításai terén, és rendszeresen nézi, hogy milyen típusú aktivitások milyen eredményre vezetnek.

„Kezdetben még hatékony módszer volt linkeket posztolni a Facebookra, ezt ma már sokkal kisebb arányban látják az oldalad követői – a 30.000 lájkolóból egy link jó, ha 600-hoz eljut” – tudunk meg néhány technikai műhelytitkot.

Ugyanez a helyzet a képes hirdetésekkel is: „Sok hirdető ragaszkodik ahhoz, hogy a hirdetését képként jelentessem meg, mert úgy figyelemfelkeltőbb – ami igaz is, csak a Facebook algoritmusainak köszönhetően sokkal kevesebb emberhez jut el, mint a sima, szöveges posztok.”

A legfontosabb, mint az üzleti vagy más típusú vállalkozások többségénél, itt is a konzisztencia. Amint a posztok elkezdenek elmaradozni, rögtön jönnek az elégedetlenkedő kommentek. A folyamatos motivációban persze a közösség „noszogatásán” túl a pozitív visszajelzések is fontos szerepet játszanak. Ez utóbbiak pedig – bármilyen meglepő – nem elsősorban a munkakeresők, hanem az állások meghirdetői felől jönnek gyakrabban.

A kezdetben teljesen anonim módon üzemeltetett csoport minden szempontból független az alapító személyes accountjától – bár néhány hónapja a könnyebb kapcsolatfelvétel érdekében láthatóvá tette a csoport adminjának a személyét.

„Soha nem ajánlottam egyetlen ismerősömnek sem az oldalt. Másfél év alatt összesen két személyesebb hangú posztom volt: az egyikben arra kértem a csoport tagjait, hogy ne alázzák a kommentekben a hirdetéseket, hiszen akkor előbb-utóbb elmegy a hirdetők kedve, a másikban pedig lájkokat kértem tőlük, hogy a posztok minél több emberhez eljussanak” – mondja Zsófia.

A csoportot egyébként egyszer akarták tőle megvenni – még jóval kevesebb követője volt, amikor 100-120 ezer forintot ajánlottak érte –, de most már örül, hogy nem adta el. Még úgy is, ha ebben a formában semmilyen módon nem hoz hasznot a számára.

„Amíg nem kérdezték meg, hogy nem vagyok-e büszke erre a csoportra, addig eszembe sem jutott, hogy büszkének kéne lennem” – foglalja össze Erdélyi Zsófia.„Lehet, hogy patetikusan hangzik, de másoknak segíteni természetes dolog: ezért nem kell elismerés, és erre nem kell büszkének lenni.”