Felére csökkentheti a rezsit a társasházi felújítás

Vágólapra másolva!
A magyar lakások 1/3-a többlakásos társasházban helyezkedik el. Ezeknél az épületeknél annak ellenére ritka a korszerűsítés, hogy a teljes körű felújításukkal akár felére is csökkenthető az energia felhasználása.
Vágólapra másolva!

A társasházban, lakásszövetkezeti épületben élők körében kisebb a beruházási kedv, mint indokolt lenne - írja az Energiaklub. A magyar lakosság mindössze ötöde tervezi felújítani az otthonát az elkövetkező években, s ebből mindössze 28 százalékuk él többlakásos épületben, noha a teljes lakásállományban az arányuk 34 százalék - derül ki a szervezet felméréséből. A többlakásos épületek energetikai korszerűsítésével akár felére is csökkenthető lenne a felhasznált energiamennyiség. Nemcsak nálunk, hanem az EU más országaiban is kérdés, hogy az épületenergetikai beruházások minden ismert előnye ellenére, miért nem indult még el a korszerűsítési hullám.

A megtorpanó felújítási kedv oka egyrészt a pénzhiány. A felmérés adatai alapján a felújítást inkább önerőből finanszíroznák, a válaszadók mindössze 12 százaléka vár pályázati támogatásra és bankhitelt is csak 11 százalék venne fel. A felújítási kedvet a szervezési, lebonyolítási képesség hiánya is visszaveti, de nehézséget okoz, hogy a beruházást a lakók közös döntése alapján lehet csak elindítani, s ez akár több száz háztartást is érinthet. A bonyolult előkészítő és döntési folyamatban viszont kevesen kérik a szakember véleményét: a felújítások mindössze negyedében készül szakértői számítás a beruházás előtt. Egy többmilliós kiadásnál pedig nem érdemes a szakértőn spórolni, hiszen egy jó tanácsadó segítségével a beruházási költségeket és a kivitelezés időtartamát is könnyen kordában tarthatjuk, valamint a műszaki minőséget és a tényleges megtakarítás mértékét is így lehet biztosítani.

A rosszul kivitelezett építkezések súlyos anyagi válságba sodorhatják a lakóközösségeket, pótmunka igényekkel szembesülhetnek, vagy kiderülhet, hogy a felújítások nem a várt megtakarítást hozzák. Ennek egyik gyakori oka, hogy a rendszereket egymással nem harmonizáló elemekből válogatják és állítják össze.

Az „Energiahatékonyság közösen” nemzetközi projektben az energetikai felújítások elé gördülő akadályok leküzdésére 6 európai ország, köztük Magyarország szakértői közösen keresik a megoldásokat. Magyarországon az Energiaklub vesz részt a munkában. 4 épületen vizsgálják a döntési előkészítés dinamikáját, folyamatát, és a tapasztalatokat nemzetközi szinten is értékelik és megosztják. A projekttel szeretnék alátámasztani, hogy műszaki és pénzügyi szakértők bevonásával a lakóközösség kellő információ birtokában felelősen dönthet a közös vagyon korszerűsítéséről, jó szervezéssel és kommunikációval pedig elkerülhetők a konfliktusok, sikeresen megvalósulhat a beruházás.

A projekt részleteit és eredményeit a http://www.lowenergyapartments.eu oldalon követhető nyomon.