Vágólapra másolva!
Mozgalmas hét előtt áll a magyar piac, miután pénteken teszi közzé gyorsjelentését az OTP, illetve a hét második felében 6 kispapír számol be első negyedéves teljesítményéről. Közben az európai tőzsdékről a Vivendi, Amerikából pedig a Wal-Mart is jelent.
Vágólapra másolva!

Jönnek az OTP számai

Folytatódik a héten a magyar gyorsjelentési szezon, két "turnusban” jönnek majd a számok. Először a Rába és a CIG Pannónia villant, majd csütörtökön zárás után 4 BUX komponens is jelent majd. A sort az OTP zárja péntek hajnali gyorsjelentésével.

Forrás: Investor.hu

A piaci szereplők elsősorban arra kíváncsiak, hogy a hazai bank ukrán operációja hogyan teljesít a politikai feszültségek és a hrivnya jelentős gyengülése közepette. Várhatóan veszteségről számol majd be az OTP itteni leánybankja, kérdés azonban, hogy a céltartalékolás mennyire lesz konzervatív, és hogy az ukrán leánybank 26 milliárd forintnyi goodwilljét leírják-e az első negyedévben, vagy sem.

Bár minden szem Ukrajnára szegeződik, a befektetők számára az orosz leánybank teljesítménye sem mellékes. A piac szeretné látni, hogy az előző negyedévek profitcsökkenését sikerül végre megállítani, amire az előző időszakot terhelő (céltartalékolási) módszertani változások hiányában meg is lehet az esély.

A többi kis papír közül a Danubiust és a Rábát figyeljük majd leginkább, melyekre továbbra is nyitottak kereskedési ötleteink, 24,7, illetve 52 százalékos pillanatnyi profittal.

Nem áll le a jelentési szezon külföldön sem

Bár az elmúlt hetekhez képest valamelyest mérséklődik a jelentési aktivitás, így is maradnak érdekességek a nemzetközi piacról. Szinte minden napra jut majd egy-egy igazi csemege.

Forrás: Investor.hu

AIRBUS (Párizs)

Nagy versenyt vív egymással az Airbus és a Boeing a repülőgép megrendelésekért, ennek újabb fordulójaként pedig a francia vállalat kedden érkező számai szolgálnak majd a befektetők számára. Ami biztos, hogy a Boeing a vártnál jobb gyorsjelentést tett közzé az előző negyedévben, miközben az Airbus az utóbbi hónapokban csak szenved a tőzsdén. A elemzők éves szinten ráadásul az árbevétel csökkenését várják a franciáktól.

CISCO (Nasdaq)

Fontos gyorsjelentés előtt áll a Cisco is, ahol a tét az elmúlt hetekben látott részvénypiaci szárnyalás folytatása, no meg a kedvező technikai kép megtartása lehet. Az előző gyorsjelentésével nem okozott nagy meglepetést a technológiai vállalat, ugyanakkor a várakozások stabil visszaesésről szólnak mind az árbevétel, mind pedig az EPS szintjén. Szerdán zárás után kiderül, sikerül-e megtartani a kedvező technikai képet.

VIVENDI (Párizs)

Talán a Vivendi gyorsjelentése lehet a legfontosabb a nemzetközi részvények közül, már csak azért is, mert a francia társaságra továbbra is nyitott kereskedési ötletünk. Bár a főbb számok terén óriási lehet a visszaesés éves szinten, a társaság jelentős átalakuláson megy keresztül, amiben komoly potenciál rejlik. Ennek függvényében a menedzsment kommentárja, illetve a különböző egyéb bejelentések lehetnek kulcsfontosságúak a csütörtök piaczárás után érkező jelentéssel kapcsolatban.

WAL-MART (NYSE)

Nem elhanyagolható az amerikai gazdaság szempontjából a kiskereskedelmi óriás, a Wal-Mart gyorsjelentése, amit sokan szinte makroadatként tartanak nyilván. A társaság több mint 100 milliárdos forgalmat csinál negyedévről-negyedévre így a számok jól reprezentálják az amerikai lakosság fogyasztását is.

A jelentés a befektetőknek pedig azért is különösen fontos lehet, mert az elmúlt napokban aranykereszt jelent meg a napi grafikonon, és az árfolyam 10 százalékot emelkedett az elmúlt közel 4 hónapban. Nagy kérdés tehát, sikerül-e folytatni a menetelést, vagy sem.

Forrás: Investor.hu