Évek óta nem látott nyereséget termelt az FHB

Vágólapra másolva!
Jól sikerült az FHB első negyedéve, a tavalyi 1,6 milliárd forintos veszteséget követően ugyanis idén eddig több mint 1,1 milliárd forintos nyereséget ért el a bank.
Vágólapra másolva!
  • A nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 34 millió forinttal, az egy évvel korábbihoz képest több mint 22 százalékkal emelkedett és meghaladta az 5,2 milliárd forintot.
  • A nettó kamatmarzs 2,78 százalék volt, az előző negyedévinél 7 bázisponttal, az egy évvel ezelőttinél 41 bázisponttal magasabb.
  • A nettó díj- és jutalékbevételek összege a tranzakciós illetéktől megtisztítva 36,5 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg az előző negyedévhez képest 1,4 százalékkal nőtt, amihez elsősorban a bankszámla szolgáltatásokhoz és tranzakciókhoz kapcsolódó bevételek, valamint a garanciadíjak járultak hozzá.
  • 2010 negyedik negyedéve óta nem látott, 1,145 milliárd forintos pozitív adózás utáni eredményt ért el 2014 első negyedévében az FHB.
  • Az adózott eredmény banki különadó nélkül 1,85 milliárd forint, míg az egyéb rendkívüli tételektől – pénzügyi tranzakciós illeték, árfolyamvédelmi programhoz kapcsolódó veszteségek – megtisztítva több mint 2 milliárd forint volt.
  • Pozitív reakciót váltott ki befektetői körökben az FHB gyorsjelentése, ennek tudható be a bankpapír 2,7 százalékos emelkedése.