Éledezik az acélipar

Vágólapra másolva!
Év elején is folytatódott az acélipar magára találása, legalábbis erről árulkodott a világ legnagyobb acélgyártójának, az ArcelorMittalnak a gyorsjelentése. A cég ugyanakkor kissé pesszimistább lett az idei kilátásokkal kapcsolatban, ami miatt a részvényei is zuhanásba kezdtek. 
Vágólapra másolva!

A vártnál jobb számokkal rukkolt elő első negyedéves gyorsjelentésében az ArcelorMittal. A világ acélgyártásának közel 7 százalékáért felelős vállalat adózás és kamatfizetés előtti, értékcsökkenéssel növelt üzemi eredménye (EBITDA) 1,75 milliárd dollárra ugrott az első negyedévben (várt: 1,7 milliárd dollár), ami közel 12 százalékos éves növekedésnek felelt meg.

A vállalat szerint az összes fontosabb régióban nőttek az egy tonnányi kitermelt acélra jutó eredményeik, kivéve az USA-ban, ahol a szokatlanul hideg tél visszavetette a keresletet. A cég acélértékesítései 2,4 százalékkal növekedtek az első negyedév során világszerte. Az árbevétel csupán minimálisan nőtt a negyedév során, ami kissé elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Forrás: Investor.hu

A profitnövekedés a cégnél végrehajtott költségcsökkentéseknek is köszönhető, a vállalat számos gyárát zárta be és jónéhány alkalmazottól vált meg az utóbbi negyedévekben az acél iránti kereslet válság utáni zsugorodása miatt.

A vállalat ugyanakkor kissé elszomorította befektetőit, mikor csökkentett az idei globális acélkereslet-növekedésre vonatkozó várakozásán. Az ArcelorMittal szerint idén már csak 3-3,5 százalékkal emelkedhet a globális acélkereslet világszerte, miközben korábban még 3,5-4 százalékos növekedést vártak. Így a legoptimistább esetben is csak a 2013-ban mutatott 3,5 százalékos növekedési ütem ismétlődhet meg idén.

A cég elsősorban Kína lassulása miatt lett pesszimistább, de Oroszország gazdasági visszaesése is csökkentheti az acélkeresletet ebben az évben.

Ennek ellenére a cég megerősítette idei eredményvárakozásait, és továbbra is arra számít, hogy az EBITDA-eredménye 8 milliárd dollárra fog növekedni ebben az évben a 2013-as 6,9 milliárd dollárról. Az eredményvárakozások megerősítése a kissé pesszimistább globális kilátások ellenére oda vezethető vissza, hogy a cég az előállított acél 85 százalékát Európában és az amerikai kontinenseken értékesíti, így Kína és Oroszország lassulása kevésbé érintheti.

Európában és az USA-ban pedig folytatódhatnak a megkezdődött bíztató folyamatok, és továbbra is optimisták az ottani kilátásokkal kapcsolatban. Az acélipar számára pedig ez a két régió a legnagyobb piac, így az acélipar magára találása, a válságból való kilábalása is tovább folytatódhat idén.

A befektetők azonban a vállalat kissé pesszimistább kilátásai miatt szomorkodhatnak, így az ArcelorMittal részvényei 2,3 százalékos mínuszban mozognak.

ArcelorMittal napi grafikon Forrás: Amibroker, Investor.hu