Csalódást okozott a Hewlett-Packard

Hewlett-Packard napi grafikon
Vágólapra másolva!
Tovább csökkenő árbevételről, és a vártnak megfelelő nyereségről számolt be tegnapi gyorsjelentésében a Hewlett-Packard. Az eredményekre több mint 2 százalékot esett a papír.
Vágólapra másolva!
  • A HP árbevétele tovább zsugorodott, és az első negyedévben 27,31 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 27,58 milliárd dollárról. Ezzel ráadásul kissé alulmúlták az elemzői várakozásokat is (27,41 milliárd dollár).
  • A cég egyszeri tételektől tisztított, egy részvényre jutó profitja a vártnak megfelelően 88 centet tett ki. A HP már februárban jelezte, hogy az első negyedéves módosított EPS 85 és 89 cent között alakulhat.
  • A vállalatnál javában zajlanak az átszervezések, melyekre elsősorban a PC-piac zsugorodása miatt van szükség. A személyi számítógépek visszaszorulása megviseli a céget (ennek tudható be az árbevétel folyamatos visszaesése is), azonban Meg Whitman vezérigazgató vezetésével talán már a megfelelő irányba fordult a cég hajója. Whitman tegnap újabb elbocsátásokat jelentett be, és további 11-16 ezer alkalmazottól fognak megválni a korábban közölt 34 ezer fős leépítésen túl.
  • A nagy átszervezéseknek, költségcsökkentéseknek kezd beérni a gyümölcse, a tisztítatlan nettó profit ugyanis 18 százalékkal tudott emelkedni egy év alatt, és 1,27 milliárd dollárt tett ki.
  • Az meglehetősen érdekes, hogy a jelentés a kereskedési időszak alatt jött ki a piaczárás utáni időszak helyett. Vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy a HP részvényeit 2,3 százalékos mínuszba lökték a gyorsjelentést követően. Piaczárás után viszont már nem gyengült tovább a papír, és minimális erősödésre volt képes.
Hewlett-Packard napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu