Beszakították a Caterpillart

Vágólapra másolva!
Nagyot zuhant a Caterpillar árfolyama a keddi kereskedésben, miután a hernyótalpas gépeiről ismert ipari óriás bányaipari eszközeit nem nagyon vitték az áprilisban záródó három hónapos időszakban.
Vágólapra másolva!
  • 3,6 százalékot zuhant a Caterpillar árfolyama tegnap, miután a cég gépértékesítései 13 százalékkal estek az előző év azonos időszakához képest.
  • Főleg Ázsia (-25%), Latin-Amerika (-28%) és az EMEA régió (-24%) szenvedett, ugyanakkor Észak-Amerikában 12 százalékkal bővültek az eladások.
  • Pocsékul teljesített a bányaipari gépek divíziója, ahol 49 százalékkal zuhantak az eladások (Ázsia:-70%, Latin-Amerika: -68%, Észak-Amerika: -3%)
  • Viszont az építőipari gépek üzletágának összességében jól ment, hiszen 6 százalékkal bővültek az eladások, ugyanúgy ahogy az energia és szállítmányozási eszközök (+6%).
  • Ráadásul utóbbi két szegmens az összes árbevétel 74 százalékát adta az első negyedévben, vagyis épp a legkevésbé jelentős bányaipari gépek szektor szenvedett.
  • Egyébként a Caterpillar áprilisban még vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be és emelte idei évi várakozásait is, amire meg is húzták akkor a részvényt. Viszont tegnapi mínuszával egészen április eleji szintekig esett vissza az árfolyam, amit csak az 50 napos mozgóátlag tudott megfogni. Kérdés, hogy innen vissza tud-e pattanni a részvény, vagy nagyobb esés jön.
A Caterpillar árfolyama (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu