Bedörrent az ingatlansztori

Vágólapra másolva!
Jól elkaptuk az osztrák ingatlancég, az S Immo papírjainak emelkedését, hiszen mióta írtunk a részvényben rejlő lehetőségekről, már 5 százalékot emelkedett az árfolyam. Két hét alatt ez nem rossz teljesítmény, de ha beigazolódnak várakozásaink a céggel kapcsolatban, jó esetben még akár ennél is többet kereshetünk. A vállalat ugyanis a napokban egy szép osztalékjavaslattal állt elő, és a finanszírozási struktúrában tervezett változások is optimizmusra adhatnak okot.
Vágólapra másolva!

Kedden publikálta 2013-as éves jelentését az osztrák tőzsdén forgó, de több régiós ingatlanpiacon is aktív S Immo, ami az előzetes negyedik negyedéves gyorsjelentéshez képest nem okozott meglepetést a főbb eredménysorokon. Tavaly a vállalat a legfontosabb eredménykategóriák (például EBITDA, vagy nettó profit) mindegyikében növekedést könyvelhetett el, vagyis szépen haladnak előre.

Forrás: Investor.hu

A menedzsment ráadásul képes volt meglepetést is okozni a 0,2 eurós osztalékjavaslatával, hiszen ez a 0,19 eurós piaci várakozásokhoz (és a tavalyi 0,15 euróhoz) képest is egy magasabb kifizetésnek felel meg. Azt korábban is jelezte a menedzsment, hogy a tavalyi 50 százalék után tovább emelik az osztalékot, ekkora összegre azonban nem számított a piac.

A részvények így 3,5 százalékos osztalékhozammal kecsegtetnek (ez nagyjából 1,8 százalékponttal magasabb a tízéves osztrák kockázatmentes hozamnál), ami a szektorban átlagos értéknek számít. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a társaság az idei évre is meghirdetett 3 százaléknyi sajátrészvény visszavásárlási programot, amivel kiegészítve már szektorszinten is jónak mondható hozam adódhat.

Forrás: Investor.hu

Nem csoda talán, hogy az elmúlt napokban szépen emelkedett a részvény árfolyama, így az Investor Trader azon ügyfelei, akik megfogadták ötletünket, már 5 százalékos profitot is elkönyvelhettek a vásárlással. Ha érdeklik az ilyen, és ehhez hasonló kereskedési ötleteink, itt megtalálja a részleteket azok elérhetőségéről.

Vannak még jó hírek

A társaság lecserélné a bonyolult finanszírozási formának számító úgynevezett részvételi tőkét (pontosabban annak nagyjából a felét) hétéves, éves 4,5 százalékos fix kamatozású kötvényekre. Ez részben üdvözlendő lépés, hiszen a részvételi tőke a befektetők számára sokkal kevésbé átlátható finanszírozási forma, ráadásul a cég eredményének emelkedésével (merthogy a kifizetése egy képlet szerint ehhez igazodik) a jövőben a felkínált fix éves kamatnál is drágább lehet. A kötvénycsere negatív olvasata viszont, hogy ennek hatására a vállalat hivatalos eladósodottsági mutatója (LTV) kalkulációink szerint 53 százalékról 58 százalékra emelkedhet. Utóbbi ugyan még nem vészesen magas érték az ingatlanszektorban, de alacsonynak már egyáltalán nem mondható.

Jó hír, hogy a vállalat optimistán tekint a jövőbe (persze nehéz is lenne olyan menedzsmentet találni, amelyik nem hivatalból optimista), az eredmények növelését tűzték zászlajukra, miközben Berlinben meglévő területeiken már lakásfejlesztési projektbe is belekezdenének. Berlini és bécsi befektetéseken is gondolkoznak, és a sajátrészvény vásárlásokat is folytatni tervezik.

Összességében tehát továbbra is kedvező befektetési célpontnak tűnik az S Immo részvénye (nem elfeledve persze a cég körüli kockázatokat sem, amiket korábbi anyagunkban megtalálnak), hiszen az élénkülő ingatlanpiaci sztorit relatíve kedvező áron lovagolhatjuk meg. A papír árfolyama ugyanis a saját tőke mindössze kétharmadára rúg, miközben tavaly a könyvekben szereplő értékeknél is magasabban tudott ingatlanokat eladni a vállalat. Számos olyan régióban vannak ráadásul jelen, melyek ingatlanpiacán még jó darabig a felívelő szakasz dominálhat, ami a cég által birtokolt ingatlanokat csak még értékesebbé teheti az előttünk álló időszakban.

Forrás: Investor.hu

Kedvező a technikai kép

A technikai kép is egyre kedvezőbben fest az S Immo piacán, hiszen a napokban sikerült új lokális csúcsra futnia az árfolyamnak, ráadásul a heti grafikonon egy szép emelkedő trendet láthatunk. 5,7 eurónál azonban egy gyengébb ellenállásba ütközhet az árfolyam, ezt azonban a kedvező fundamentumoknak köszönhetően (még ha nem is elsőre), de képes lehet legyőzni a papír.

Forrás: Investor.hu