A Danubius is megérezheti az ukrán feszültséget

Vágólapra másolva!
Az árbevétel bővülése mellett veszteségeinek csökkenéséről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a Danubius. A menedzsment továbbra is az ipar fellendülésére számít, ugyanakkor a vállalat számára komoly kockázati faktort jelent az orosz-ukrán feszültség.
Vágólapra másolva!
  • 6 százalékos árbevétel növekedésről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a Danubius, ami elsősorban a magyar (+10%) és a cseh (+15%) operációk markáns bővülésének tudható be. Másrészt az euróval szemben gyengébb forint is segített.
  • Mindemellett a vállalat az EBITDA, az üzemi eredmény, illetve az adózás előtti eredmény terén is csökkenő veszteségről adott számott a szezonálisan leggyengébb negyedévben.
  • A jövőt illetően a menedzsment bizakodó, ugyanakkor az orosz-ukrán vita komoly hatással lehet elmondásuk szerint a társaságra. Elsősorban Csehország érintett, mivel itt a bevételek 50 százaléka az orosz és ukrán vendégekhez kötheti. Ugyanez a hazai és a szlovák gyógyszállodák esetében 10 százalékra tehető.