Maradhat a feszültség a kormány és a bankok között

Vágólapra másolva!
Maradhat a feszültség a kormány és a bankok között, mivel a devizahitelesek ügyét mindenképpen rendezni fogja a kormány.
Vágólapra másolva!
  • Ezzel együtt az elemző úgy véli, a bankok számára lehetőség lehet arra, hogy az ebből származó veszteségeikkel csökkentség a bankokra kirótt extra adó alapját.
  • Így a kormány alapvetően érvényesítheti akaratát, ám ez a bankszektor számára még elfogadható veszteséget jelenthet.
  • Fordulat ugyanakkor a kormány és a bankszektor kapcsolatában nem várható a JPMorgan szerint, legalábbis addig, amíg a lakossági hitelezés nem indul be. Az elemző szerint pedig a bankok feltehetően óvatosak lesznek majd a hitelkihelyezéseknél, látva a devizahitelesek miatti veszteségeket.
  • A JPMorgan még hozzátette elemzésében, a kormány számára a kulcskérdés a beruházások, és a növekedés beindítása lesz a következő években.