Ingatlanstratégiai alapkérdések 2.

Vágólapra másolva!
A múlt héten írtunk a Reconcept posztjában felvetett dilemmáról, tulajdonosai, vagy inkább bérlői legyünk-e a céges irodánknak. Az erősen sugalmazott válasz – attól függ – mentén a következő kérdés az, hogyan.
Vágólapra másolva!

Széles körben elfogadott gondolat, hogy a tőkének jobb helye van a főtevékenységben, mint egy-egy ingatlanban. A magyar vállalkozó azonban gyakran nem talál testreszabott bérleményt, vagy kockázatosnak találja, hogy ne a saját irodájában dolgozzon. A veszély azonban javarészt túldimenzionált.

„Nem vitatjuk azonban, hogy az érvek között mindig lehetnek érvényesek és az adott helyzetben meglehetősen erősek is” – így a poszt. – „Lehet szó egy valóban speciális ingatlanigényről, egy nagyon fejletlen helyi piacról, egy különleges versenyszituációról vagy akár a különböző eszközpiacokon fennálló kockázat-hozam viszonyok sajátos alakulásáról – ezek közül egy is elég lehet, hogy a tulajdont ítéljük az egyetlen elfogadható megoldásnak.”

A folytatásért kattintsunk ide.