Tovább csökkent a magyarországi lízingportfólió

Vágólapra másolva!
Az új kihelyezések ugyan szerény mértékben nőttek, de a bázis annyira alacsony volt, hogy a teljes lízingportfólió tovább csökkent 2013-ban. Az iparág struktúrája is átrendeződött.
Vágólapra másolva!

Négy százalékkal nőttek az új kihelyezések a lízingpiacon, írja a Vg.hu a Magyar Lízingszövetség adatira hivatkozva. Ugyan ez azt jelenti, hogy az új kihelyezések már a harmadik évben nőnek, de az alacsony bázis és a közben kifutó szerződések miatt a teljes portfólió 6 százalékkal csökkent.

Míg korábban a lakossági lízing volt a jellemző, mára ez a struktúra megváltozni látszik: az ügyfeleknek már több mint a fele vállalkozás (főként kkv), és a lakossági ügyfelek aránya tavaly is tovább csökkent.

Ennek megfelelően változik a finanszírozás tárgya is: tovább csökken az ingatlanlízing, míg dinamikusan emelkedik a haszongépjárművek finanszírozása.

Érdemes kiemelni, hogy az MNB kisvállalati hitelprogramja, az NHP januárban kezdődő, harmadik szakaszában új elemként immár a lízing is bekerült a finanszírozható pénzügyi konstrukciók közé, így idén feltehetőleg újra a kkv-k fogják a legtöbb új lízingszerződést kötni.