Remekelt a Carrefour

Carrefour napi grafikon (Párizs)
Vágólapra másolva!
Remek évet zárt tavaly a világ második számú élelmiszer-kiskereskedelmi lánca, a Carrefour, mely közel 10 százalékkal növelte tavaly a profitját.
Vágólapra másolva!
  • A Carrefour folyamatos működésből származó üzemi eredménye 2,24 milliárd eurót tett ki tavaly, ami meghaladja az elemzők által várt 2,2 milliárd eurós profitot. Ez ráadásul közel 10 százalékkal magasabb a 2012-ben elért eredménynél.
  • A francia kiskereskedelmi cég annak köszönheti az eredményeinek javulását, hogy elkezdett a nagy növekedési potenciállal kecsegtető európai, kínai, latin-amerikai piacra fókuszálni. Onnan pedig visszavonul, ahol nem lát nagy potenciált.
  • A Carrefour remekül teljesített hazai piacán, Franciaországban, ahol 1 százalékos volt a benzinértékesítéseket nem tartalmazó organikus bevételnövekedése (éves alapon). A remek eredmények azt mutatják, hogy a reorganizációs folyamatnak kezd beérni a gyümölcse, és sikeresnek bizonyul a cég új stratégiája.
  • Az eredményekre 1,4 százalékos emelkedéssel reagált ma a Carrefour árfolyama.
Carrefour napi grafikon (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Carrefourral kapcsolatos cikkeink: