A kockázatkerülés elérte a forintot is

Vágólapra másolva!
Pedig szépen kezdte a napot a forint, egészen 311,5 alá erősödött az euróval szemben, viszont délután, ahogy romlott a nemzetközi hangulat és erősödött a kockázatkerülési hajlandóság, úgy indult meg felfelé a forint is. Jelenleg 313 környékén ingadozik az EURHUF árfolyam.
Vágólapra másolva!

17:08: Visszapattant a forint

Visszafordult a forint árfolyama délután az elromló nemzetközi hangulatban, és a 311,5-ös szintek alól egészen 313 fölé gyengült ismét az euróval szemben. Délután a nemzetközi piacokon hirtelen elromlott a hangulat, vélhetően az ukrán-orosz konfliktus eszkalálódása miatt.

Ma Angela Merkel német kancellár újból arra figyelmeztette Oroszországot, hogy komoly szankciókkal néz szembe, ha tovább folytatja jelenlegi tevékenységét a krími félszigeten. Majd John Kerry amerikai külügyminiszter jelezte, hogy jövő héttől szigorú lépésekre számíthat Oroszország az USA és az EU részéről.

Forrás: Investor.hu

11:25: Erősődik a forint

  • A reggel látott 313,5-ös szintekről egészen 311,5 közelébe erősödött a forint árfolyama, azok után, hogy Balog Ádám a jegybank alelnöke arra tett utalást, hogy akár le is állhat a kamatvágás, ha a nemzetközi pénzügyi helyzet ezt indokolja. Legalábbis a piaci szereplők ezt szűrhették le Balog interjújából.
  • Bár az alacsony infláció lehetőséget biztosítana a további csökkentésre, az ukrán helyzet és a változó globális pénzügyi környezet miatt át kell értékelnie az MNB-nek a jelenlegi helyzetet, mondta Balog.
  • A forint egyébként a régiós devizák közül a legjobb teljesítményt nyújtja ma a nagyjából két forintos erősödésével. A lengyel zloty és a román lej nem mozdult eddig lényegesen, a feltörekvő piaci devizák közül még a dél-afrikai rand mutat a forinthoz hasonló erősödést.
Forrás: Investor.hu