Vágólapra másolva!
Püfölni kezdték az OTP a bank gyorsjelentése után, ami miatt a BUX is nagy mínuszban kezdte a kereskedést. Az európai piacokon kis mínuszok láthatóak, a befektetők inkább a délutáni fontos amerikai makroadatokra várhatnak.
Vágólapra másolva!
  • Ütni kezdték az OTP-t a bank gyenge gyorsjelentése után, a részvény 3800 forintig esett vissza közel 4 százalékos mélyrepülés után.
  • A többi hazai főbb papír közül a Richter szintén folytatja mélyrepülését, és 1,2 százalékos mínuszban kezdett. A gyógyszerpapírt az elemzői leminősítés sem segítheti. Rajtuk kívül a Magyar Telekom 0,3 százalékot, a Mol 0,2 százalékot esett.
  • Ezek következtében a BUX nagy mínuszt szedett össze, és már 1 százalékot veszített értékéből. A magyar részvényindex ezzel tegnaphoz hasonlóan ismét a leggyengébben teljesítő tőzsdemutatónak számít a régióban, a szomszédos piacokon mérsékelt mínuszok alakultak ki délelőtt.
  • A forint gyengülni kezdett kora délelőtt, és 309,5-ig szaladt fel az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 223,1-nél, a svájci franké 254-nél található.
  • Az európai tőzsdéken minimális eséssel nyitott a részvényindexek legtöbbje, miután az EKB elnöke tegnap jelezte, nem valószínű további monetáris lazítás, ami nem kedvez az európai részvényeknek. A spanyol és olasz index viszont minimális emelkedésre képes.
  • Ma érdemes lesz figyelni a délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci makroadatokra, melyeket a piac is kiemelt figyelemmel fog követni. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának februári változása, valamint a munkanélküliségi ráta fog napvilágot látni, melyre a Fed is nagy hangsúlyt fektet a QE3 program jövőjének alakításakor.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu