Pörög a Volkswagen

Vágólapra másolva!
A vártnál jobb évet zárt 2013-ban a Volkswagen, derült ki a cég mai közleményéből, ráadásul a 2014-es esztendő is remekül alakulhat.
Vágólapra másolva!
  • A hírekre az árfolyam ma már 4,1 százalékos plusztban jár a német tőzsdén, és ismét elindult a 200 eurós szint felé.
  • Ennek egyik oka, hogy az éves pénzügyi számok nem sikerültek rosszul, több mint 197 milliárd eurós árbevételt ért el tavaly a csoport, ráadásul a negyedik negyedéves nettó nyereség is 2,44 milliárd lett, ami jócskán meghaladja az 1,73 milliárdos elemzői konszenzust.
  • 2013-ban ráadásul összesen 9,73 millió autót adott el a német autógyártó, ezzel pedig megelőzte a General Motorst, és a Toyota után a világ második legnagyobb autógyártójának számít.
  • A Volkswagen vezérigazgatója, Martin Winterkorn úgy véli, idén akár több mint 10 millió autót is eladhat a csoport. A menedzsment korábban ezt csak 2018-ra tartotta elérhető célnak, így érthető a befektetők optimizmusa a vállalattal szemben.
  • 2015-ig pedig további 100 új modellel rukkol majd elő a gyártó, ezzel is érzékeltetve, komolyan gondolják, hogy legkésőbb 2018-ra átvegyék az első számú pozíciót a Toyotától.
Forrás: Investor.hu