Nagy csapongás jöhet a nyersanyagpiacon

Vágólapra másolva!
A világ második legnagyobb vasércszállítója, a Rio Tinto arra számít, hogy rövid távon nagy lehet kilengés a vasérc piacán a kínai hitelezés szűkülése, a magas készletek miatt. Tegnap 8,3 százalékot ütöttek a kínai vasércen, ami miatt a bányacégek is rendkívül gyengék voltak.
Vágólapra másolva!

Rövid távon nagy kilengésekre és áresésre lehet számítani a vasérc piacán - mondta el egy konferencián a Rio Tinto csoport vasérc részlegéért felelős vezetője, Andrew Harding. A héten a vasérc ára 2009 augusztusa óta nem látott mértékben esett, 8,3 százalékot veszítve az értékéből.

A zuhanás mögött elsősorban a gyenge hétvégi kínai makrogazdasági adatok állnak, ráadásul a kínai hitelezés szűkülése és a magas készletek sem a kereslet élénkülése felé mutatnak. A kínai acélipari cégek nehezen jutnak forráshoz, ami vasérc iránti érdeklődés csökkenését okozza részben. A 104 dollár körüli tonnánkénti szintre zuhanó vasérc 2012 szeptembere óta a legalacsonyabb érték.

A vasérc ára és a bányacégeket tömörítő MSCI index alapján meglehetősen szoros a kapcsolat a két grafikon között. Nem hiába voltak tegnap gyengék a bányacégek világszerte.

Forrás: Investor.hu

Annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben szinte folyamatosan csökken a vasérc ára, a Rio Tinto hosszú távon a kínai gazdasági bővülése miatt bízik az emelkedő árakban. Nem így látja a szituációt a Goldman Sachs, aki szerint jövőre 80 dolláros tonnánkénti árral is találkozhatnak majd a kereskedők a vasérc piacán.

A rossz rövidebb távú kilátások miatt nem csoda, hogy a bányaipari cégek idén nem teljesítettek jól.

Forrás: Investor.hu