Kevesebbet ér a Mol

Vágólapra másolva!
Eladásra változtatta a Mol részvényeire vonatkozó ajánlását a Wood elemzője, míg célára 12 600 forint. Lépett a Concorde is, célárát 14 220 forintra vágva vissza, és ajánlását a tartással egyenértékű egyenlősúlyozásra módosította. Vagyis a Wood még a jelenleginél is kicsit több mint egy százalékkal alacsonyabb árfolyammal számol, ellenben a Concorde magasabbra értékeli a részvényt. Ma több mint három százalékkal esik a Mol árfolyama az orosz-ukrán helyzett miatt sötétté vált nemzetközi piaci hangulatban.
Vágólapra másolva!
  • A korábbi tartásról eladásra módosította a Wood elemzője a Mol részvényre vonatkozó ajánlását és célárát is jelentősen levágta 12 600 forintra. Tavaly nyáron még 19 000 forintos célárat állapított meg.
  • A Concorde elemzője 14 220 forintra csökkentette célárát a korábbi 16 200 forintról, és ajánlását is lefelé módosította egyenlő súlyozásra, a korábbi felülsúlyozásról.
  • A Mol múltheti (február 26) felemásan alakult gyorsjelentését követően több elemzőház is lejjebb faragta célárát, és a papírra vonatkozó ajánlások is az alulteljesítő és a semleges között mozognak leginkább.
  • Ma már több mint három százalékos esésben jár a Mol árfolyama ( 12 750 forint) az orosz-ukrán krízis miatti borongósra fordult nemzetközi piaci hangulatban. A Wood célára ettől kicsivel több mint egy százalékkal van alacsonyabban, ellenben a Concordé 11,5 százalékkal magasabb.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu