Leállnak az XP-vel, bajban az ATM-ek

Vágólapra másolva!
Már csak pár hét van április 8-ig, amikor a Microsoft hivatalosan is leáll a nagysikerű Windows XP operációs rendszerekre kiadott biztonsági frissítésekkel.
Vágólapra másolva!
  • Bár a Windows XP 2001-ben jelent meg, rendkívül sokan használják még a vállalati szférában, ami komoly kockázatot rejt a szakértők szerint.
  • Szinte biztos ugyanis, hogy az újabb verziókra kiadott frissítések bezárnak majd számos kiskaput a hackerek előtt, ám mivel a Windows XP nem frissül majd, ezért az új rendszerek frissítéséből kiindulva gyorsan megtalálják majd ezeket a kiskapukat az XP-s rendszereken is a hackerek.
  • Az NCR adatai szerint ráadásul az ATM-ek is 95 százaléka is XP-t használ, és várakozásaik szerint csak az ATM szolgáltató cégek harmada áll majd át a fontos dátum előtt újabb verziókra.
  • Az elemzők szerint ugyanis az informatikai védelem esetében a vállalatok sokszor inkább a hálózatok védelmével, illetve az esetleges támadásokra adott reagálási idő növelésével próbálja kezelni a kockázatokat, semmint a régebbi rendszerek frissítésével.
  • Ahogyan arra Kirk Yang, a Barclays elemzője is felhívta a figyelmet a Financial Timesban, a vállalatok egyre kevésbé vannak ösztönözve számítógépeik cserélésére, köszönhetően a felhő alapú szolgáltatások elterjedésének. Ez pedig valamelyest hozzájárult az XP-k továbbra is nagy népszerűségének.
  • A HP, vagy éppen a Lenovo PC-gyártással foglalkozó divíziója számára természetesen nem nevezhető kedvezőnek a jelenség, ám az XP frissítések leállása akár ösztönözheti is a vállalatokat az erősebb gépekre váltásra egy fejlettebb operációs rendszer miatt.