Innovatív vállalkozások, pályázzatok!

Vágólapra másolva!
„Az év legizgalmasabb üzleti innovációs kalandjaként” jelöli meg az Üzletfejlesztési Portál az Üzletfejlesztési Díjat, amelyre április 30-áig várják a nevezéseket számos kategóriában – bizonyos feltételekkel akár olyanban is, amely a felhívásban nem szerepel.
Vágólapra másolva!

Mit várnak?

Minden olyan cég megszólítva érezheti magát, amelynek profiljába új termék, vagy szolgáltatás, új üzleti modell tartozik, amelyik innovatív megoldást vezet be a marketingben, vagy a stratégiában. A technológiai vagy folyamat-innovációval, új termelési, vezetési, kereskedelmi eljárásokkal, kommunikációs megoldásokkal élő cégeknek is érdemes megfontolni. A szervezetfejlesztés, a kultúraváltás, illetve a fentiekbe be nem sorolt egyéb üzletfejlesztés gazdája és ötletgazdája szintén érintett lehet. De nem maradnak ki semmi jóból a fogalmi szinten újítók sem: „Az üzletfejlesztés, üzleti innováció gyakran töri át a korábbi kategóriák határait” – olvasható a közleményben. Aki tehát úgy érzi, hogy a felsorolásba csak beerőszakolni tudná a saját üzletfejlesztési ötletét, egyeztessen a szervezőkkel.

Hogy kell?

Nevezni 2014. április 23-áig, a pályázatokat leadni 2014. április 30-áig lehet.
A jelentkezők innovációs auditon vesznek részt, az átvilágítás eredményét, egy jelentést és egy minősítést a vállalat azonnal fel is használhatja, függetlenül a zsűri értékelésétől. A megfelelő minősítéssel rendelkező szervezetek így bekerülnek a Magyar Innovációs Indexbe (INNDEX).

Milyen kategóriákban?

Startup – induló vagy 3 éven belül elindult innovatív vállalkozások
Fiatal vállalkozók – 35 éven aluliak
Termék – kkv és nagyvállalat külön
Szolgáltatás – kkv és nagyvállalat külön
Szervezetfejlesztés – szervezeti változtatás, terjeszkedés új piacon, kultúraváltás
Üzleti folyamat és eljárás – értékesítés, marketing, jog, kommunikáció

A díjakat május közepén, konferencián adják át, méghozzá legjobb gyakorlatokon keresztül. Ennek részleteiről később értesítik a jelentkezőket. Az adminisztrációs díjról, a pályázatokhoz kapott sorvezetőről és mentorról, illetve bármely egyéb részletről itt érdemes érdeklődni.