Vágólapra másolva!
Szemmel látható eredményekkel járt Vlagyimir Putyin tegnapi nyilatkozata, miután ma reggel is folytatódott az optimista hangulatú kereskedés.
Vágólapra másolva!
  • Az ázsiai piacokon 0,8-1,2 százalékos pluszokat lehet látni, a főbb indexek közül a japán tőzsde emelkedését pedig ezúttal nem a jen gyengülése, hanem az általánosan jó tőkepiaci hangulat segíti.
  • A kínai tőzsdék ugyanakkor nem szerepelnek jól, miután a befektetők vélhetően csalódásként értékelik, hogy a kínai döntéshozók egyelőre nem jelentettek be komoly gazdasági reformokat.
  • Ugyanakkor Li Keqiang, az ország elnöke szerint idén is 7,5 százalékos lehet a kínai gazdasági növekedés, ami pedig megegyezne a 2013-as adattal. Ennek függvényében tehát nem lassulna tovább a kínai gazdaság, ami pozitívumként értékelhető.
  • Az HSBC/Markit szolgáltató szektorra vonatkozó beszerzési menedzserindexe 51 pont lett februárban Kínában, az előző havi 50,7 pont után.
  • Nagyot raliztak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az ukrán-orosz feszültség oldódásával nőtt a kockázati étvágy is. Az S&P 500 index tavaly december közepe óta a legnagyobb napi emelkedést produkálta, és 1,5 százalékos plusszal 1873,91 ponton zárt, ráadásul mind a tíz szektora feljebb tudott kerülni. A Dow Jones tőzsdemutató is emelkedésre volt képes, és a benne szereplő 30 cég mindegyike zöldbe borult.
  • A nagyobb kockázatvállalással pedig valamelyest gyengélkednek a nyersanyagok, az arany 1335 dollárig esett vissza az elmúlt napokban, de a WTI nyersolaj árfolyama is 103,4 közelébe tért vissza.
  • A nyersanyagok, illetve az amerikai tőzsdék számára fontos lehet ma az ADP foglalkoztatottsági adat, ami kora délután érkezik az USA-ból.
  • Európából szintén fontosabb makroadatok érkeznek ma reggel, jön az eurózónára vonatkozó negyedik negyedéves előzetes GDP adat, valamint januári kiskereskedelmi forgalmi adatok is érkeznek, nem beszélve a februári beszerzési menedzserindexekről.
  • A határidős indexek szerint Európa 0,2-0,3 százalékos mínuszokkal nyithat ma.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu