Ennek örülni fognak a Raiffeisen tulajdonosai

Vágólapra másolva!
Kellemes meglepetéssel szolgált a Raiffeisen ma publikált negyedik negyedéves gyorsjelentése, hiszen abban a fontosabb sorokon az elemzői várakozások feletti teljesítményt mutatott fel a bank. Mivel a javasolt osztalék is jóval a piaci várakozások feletti, minden adottnak tűnik, hogy a cég ma erős teljesítménnyel zárjon. 
Vágólapra másolva!
  • A nettó profit 146 millió eurós lett, miközben a Reuters konszenzusa 74 milliós összegre vonatkozott.
  • A nettó kamatbevétel is magasabb lett a konszenzusnál, de az elemzők a céltartalékolás terén is pesszimistábbak voltak a ténylegesen látható adatnál. Utóbbi persze azt is jelentheti, hogy a bank nem kellően óvatos az ukrán események láttán, ennek megítéléséhez azonban a jelentés részletesebb megvizsgálására lesz szükség.
  • Ezt a verziót támaszthatja alá egyébként, hogy a késedelmes hitelek céltartalékkal való fedezettsége 66,1 százalékról 63,1 százalékra esett, a nemteljesítő hitelarány 10,7 százalékra való emelkedésével együtt.
  • A kellemes meglepetések közé tartozik viszont, hogy a tavalyi év után papíronként 1,02 eurós osztalék kifizetését javasolja a vezetés, ami nagyjából 36 százalékkal múlja felül a várakozásokat.
  • a terveket illetően idén enyhe hitelezési növekedéssel számol a bank, miközben a céltartalékolás a tavalyi szinteken maradhat. Ebben azonban az EKB eszközminőség felülvizsgálata, vagy az ukrán események esetleges negatív hatásai még kellemetlen meglepetéseket okozhatnak.