Egyre magasabbra száll az Air France

Vágólapra másolva!
Jól teljesített februárban az Air France-KLM légitársaság, aminek köszönhetően a részvény több mint 6 százalékos szárnyalásban található.
Vágólapra másolva!
  • 1,8 százalékkal több utas választotta az Air France-KLM repülőgépeit utazásra februárban, mint egy évvel korábban. Az utasok száma pedig már az 5,34 millió is elérte.
  • A növekvő utasforgalomnak köszönhetően a gépek kihasználtsága is 1,4 százalékponttal, 81,9 százalékra javult.
  • Ráadásul nem csak az utas-, hanem a teherforgalom terén is jól teljesített az Air France, ugyanis 2,7 százalékponttal, 66,7 százalékra tornázták fel a rakományok kihasználtságát februárban éves alapon.
  • Az Air France részvénye a mai emelkedéssel megerősítette vezető pozícióját az európai légiipari részvények körében. Az év eleje óta már közel 40 százalékot emelkedett az árfolyama, ami a duplája a Lufhansa és a Ryanair teljesítményének.
Forrás: Investor.hu
  • Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy legutóbb 2011 júliusában járt hasonló szinteken az Air France-KLM. Ehhez persze az is kellet, hogy három év után újra nyereségessé vált a cég, ami nagyban köszönhető az óriási mértékű költségcsökkentéseknek.
Forrás: Investor.hu